Középiskolai jelentkezés
Adatlapok, határidők
A jelentkezés kétféle űrlap kitöltéséből áll:
A Tanulói adatlap tartalmazza a gyermek személyes adatait, valamint itt kell megadni a választott középiskolák adatait, illetve a választott tanulmányi területeket („tagozatokat”). A lapon feltüntetett sorrend egyúttal a választás sorrendjét is jelenti, de ez a sorrend egy későbbi időpontban még megváltoztatható lesz. Az intézményi OM kódokat, illetve a tagozatkódokat megtaláljuk a www.kir.hu oldalon, a kereséshez csak az iskola nevét kell ismerni. De az iskolák saját honlapjukon is nyilvánosságra szokták hozni ezeket az adataikat. Ez a Tanulói adatlap a Felvételi Központba kerül.
A Jelentkezési lap című nyomtatványból annyit kell kitöltenünk, ahány különböző középiskolát megcéloztunk a jelentkezéssel. Ezen is szerepelnek a gyerek adatai, az adott iskolában választott tagozatok, valamint a „hozott pontok” kiszámításához szükséges tanulmányi eredmények. A nyomtatványokat a megcélzott középiskolák fogják megkapni.
A jelentkezési lapokat és az adatlapokat az iskola gyűjti össze, és ők továbbítják a megfelelő címzetteknek, így nekünk csak annyi a dolgunk, hogy a megfelelő határidőre eljuttassuk azokat az iskolába.
A központi írásbeli Értékelő lapja
Ha valamelyik szóban forgó középiskola kötelezővé tette a központi írásbeli vizsgát, akkor a Jelentkezési lap mellé a központi írásbeli eredményét igazoló Értékelő lap másolatát is mellékelni kell. (Figyelem, bár a gyerek csak egyszer írta meg a központi felvételit, annyi másolatra lesz szükségünk, ahány helyen az eredményét igazolni szeretnénk!)
A január 24-én (illetve a tehetséggondozó középiskolákba 31-én) zajló központi írásbeli eredményéről az Értékelő lapot február 12-ig kell a vizsgázónak átadniuk a vizsgáztatást bonyolító iskoláknak, így a február 20-i határidő táján már egészen biztosan a kezünkben lesz.
A hosszú és bonyolult felvételi eljárásnak ez, a február 20-i határidejű köre a központi, mindenki számára kötelező része. Ám azoknak, akik központi vizsgát írató intézménybe jelentkeztek, már korábban elkezdődött az eljárás, és azoknak, akik később módosítani szeretnének a megjelölt intézmények sorrendjén, még tovább folytatódik.
A Módosító Tanulói Adatlap
A szóbeli meghallgatások („felvételik”) – ott, ahol ilyet szerveznek –, február 23. és március 13. között zajlanak. A Tanulói adatlapon feltüntetett sorrend módosítására akkor lesz majd mód, ha a gyerek túljutott a felvételi eljáráson, így vannak benyomásai és eredményei, és ezek tükrében úgy ítélik meg, hogy az eredetileg megjelölt sorrend számára mégsem optimális. Ekkor kell kitölteni a Módosító Tanulói Adatlapot, amely megszólalásig hasonlít a Tanulói adatlaphoz, de egy nagy M jelöli rajta, hogy módosításról van szó. Ezt a lapot március 19-20-án kell az általános iskolában leadni. Természetesen, ha az eredetileg, február 20-án leadott sorrend megfelel, erre a módosításra nincs szükség.
Miután a felvételi központba befutottak az iskolákból a felvételi rangsorok és a jelentkezőktől a sorrendmódosítások, az informatikai rendszer elkezd dolgozni az adatokkal. Az eredményeket az iskoláknak április 27-ig küldik meg, akik ennek alapján értesítik a jelentkezőket.
Az adatlapok a Közoktatás Információs Rendszeréből letölthetők.