Ajánló

A magyar kultúra napja - Népmesevetítés, kiállítás, kézműves program és bábszínház a Cinema MOM-ban

Népmesevetítéssel és kiállítással, kézműves foglalkozással és élőzenés bábelőadással várják a családokat január 22-én, a magyar kultúra napján Budapesten, a Cinema MOM-ban.

A mozit működtető Pannonia Movie Kft. keddi közleménye szerint a programok célja az, hogy a fiatal generációhoz is közelebb hozzák a magyar kultúra napját.

A rendezvényen a Kecskemétfilm Magyar népmesék sorozatának egyik epizódját, a Cerceruskát láthatják a gyerekek a mozi emeleti folyosójának kivetítőjén, és a rajzfilm képeiből egy kiállítás is megtekinthető, amelynek kurátora az epizód rendezője, Horváth Mária.

Mint írták, a kiállítás reggel 9 óra 20 perckor kezdődő ünnepélyes megnyitóján Mikulás Ferenc, a kecskeméti animációs stúdió alapító-vezetője mond köszöntőt, és a tervek szerint Horváth Mária, a Cerceruska rendezője is jelen lesz. A megnyitó után Szandavári Emese akvarellfestő és művészetpedagógus, az Art’Em Stúdió vezetője tart interaktív alkotóműhelyt a Cerceruska gazdag motívumkincséhez kapcsolódva.

A népmesevetítésen, a március 22-ig látható kiállításon és a kézműves foglalkozáson a részvétel díjtalan.

A kézműves programot követően 11 órától a Marcipán cica (és az oroszlánság) című élőzenés bábmesekoncertet adják elő. A látványos, interaktív előadásban a főszereplő énekes-zenész-színész házaspár, Zsámár Katalin és Gay Tamás mesélnek, énekelnek, gitároznak, szaxofonoznak, miközben megelevenítik Marcipán cica történetét - áll a közleményben.

A kép forrása: cinemamom.hu

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás