Blog Két Egér-könyvlista blog „Az ököl arra való, hogy kinyíljon”

„Az ököl arra való, hogy kinyíljon”

Botocska és én: jól emlékszem milyen volt az első találkozásunk, talán elég annyit elárulnom, hogy a kezemből már nem került vissza a könyvesbolt polcára. Nem tudom, hogy a szöveg vagy az illusztráció volt-e rám nagyobb hatással, talán nem is érdemes külön kezelni ezt a két dolgot, hiszen a Rémi Courgeon, szerző és illusztrátor egy személyben.

A Botocska fejlődéstörténet tizenöt oldalpáron. Egy kislány – a könyv férfiak uralta világának egyetlen női szereplője – önérvényesítő, majd önmegteremtő törekvései bontakoznak ki a szemünk előtt. Botocskának átmenetileg fel kell adnia az álmait, hogy valóban megismerhesse magát, hogy megtudja és meg is mutassa, mire képes.

Az ajánlás csak ennyi a könyv elején: „Anyának”. Miközben éppen az anya hiánya indukálja az egész folyamatot. Botocska olyan családban él, ahol rajta kívül mindenki férfi: az apja és három bátyja. A szövegben kevés konkrétum van, csak annyi, amennyiből kirajzolódnak a karakterek, és megtudjuk, hogy honnan indult el ez a nem is olyan kicsi család (hogy apjuk pl. orosz bevándorló), és kinek mi okoz örömet a mindennapokban. Az anya hiánya sincs kimondva, de érzékeltetve van olyan történésekkel, mint az, hogy a gyerekek minden nap „ökölharcban” döntik el, hogy ki végzi el a házimunkát, mert apjuk egész nap taxizik.

Botocska balkezes, törékeny kislány, akit elnyomnak testvérei, nem tud érvényesülni közöttük. Rájön, hogy el kell sajátítania az ő nyelvüket, szó szerint ki kell verekednie, hogy ki tudjon tűnni ebben a férfias környezetben. Ezért választja a zongorázás helyett a bokszot. Egy ideig azt gondolhatjuk, hogy egy inverz Billy Elliot-történet rajzolódik ki előttünk. Botocska elsajátítja a férfiak kommunikációját, az erőszak nyelvét, de ezzel valamennyire el is veszíti saját egyéniségét, feladja önmagát: „A lány leült a zongorához. Kezét a billentyűkre tette, és rémülten vette észre, hogy milyen duzzadtak az ujjai.” Utána egy jó darabig nem is látjuk őt a zongoránál.

Mindeközben az illusztrációkon megváltozik a kislány ruházata: a szoknyát felváltja a tréningnadrág, a sütőkesztyűt pedig a bokszkesztyű. Botocska végre megkapja azt az elismerést az edzőtől (aki természetesen szintén férfi), amit otthon nélkülöz. Fokozatosan javul a pozíciója a testvérei között is, akiknek egyre inkább ki kell venniük a részüket a háztartásból. Megtanulják tisztelni a kishúgukat nemcsak a sportban elért eredményeiért, a kitartásáért, hanem az addig elvégzett rengeteg láthatatlan munkáért is. Mindez persze a sorok közül olvassuk ki, szövegszinten nem jelenik meg.

Botocska önmegvalósítása történetének csak kezdeti szakaszát ismerjük meg, ami egy katartikus bajnoki meccsel zárul. Nem is a meccs kimenetele a fontos (ami természetesen győzelem), hanem az üzenet és a fénykép, amit a kesztyűjében talál. Végre megtudja, hogy a családja büszke rá, és azzal, hogy ott egy fénykép az anyjáról, azt szeretnék a tudtára adni, hogy ő is nagyon büszke lenne rá, ha még közöttük lenne. A történetben ezen a helyen jelenik meg az ajánlást követően az anya – akit az illusztráción továbbra sem látunk, csak a szívet formáló két bokszkesztyű alól kikandikáló fénykép széle utal rá.

A lezárásban ott látjuk Botocskát már anyaként a zongoránál, ölében a kisfiával, a zongorán pedig ott van a bokszbajnokságon elnyert díj. Az pedig már ránk van bízva, hogy az átugrott évekre milyen események sorozatát képzeljük. De abból, hogy az illusztráción Botocskát a zongoránál látjuk, nőies nyári ruhában, és a bokszra csak az az egy győzelmet jelképező trófea utal, tudhatjuk, hogy visszatalált eredeti álmához. Ez a kiteljesedés az illusztrációkon többféle módon is megjelenik, az egyik ilyen a zongora ábrázolása: kislányként egy pianínóhoz ül le játszani, felnőttként viszont egy hangversenyzongora mellett látjuk (sejtetve, hogy nem a hobbi szintjén játszik). Van egy másik hangsúlyos részlet, ami leképezése a mindenkori változásoknak, a piros szín megjelenése Botocska története egyes állomásain: a piros sütőkesztyűt (az női alávetettség jelképét) felváltja a piros bokszkesztyű, a küzdelem, amit a kép és szöveg erősen összeköt a nőiséggel, hiszen Botocska kezén piros bokszkesztyűvel nézi magát a tükörben arról ábrándozva, hogy vajon mekkora melle lesz, ha megnő  (a borítón fekete kesztyűket látunk, de a cím piros betűi ott is utalnak a könyv egészén átvonuló szimbolikára), majd végül a piros ruha (a teljesség). Ezt a kiteljesedést fogalmazza meg másképp a szöveg egy szépen kibontott metaforával: „Az ököl arra való, hogy kinyíljon, az ujjak pedig arra, hogy szabadon szálljanak.”

Rémi Courgeon az érzékeltetés mestere, habár szinte semmilyen részletet nem fejt ki, a végére mégis mindent értünk. Az illusztrációknak köszönhetően elég többletinformációhoz jutunk, hogy ne maradjon hiányérzetünk a történetet olvasva. Ha valakit erősen megfogott a kötet, annak tudok mást is ajánlani…


Rémi Courgeon: Botocska. A szerző illusztrációval. Magyar fordítás: Szabó T. Anna. Vivandra Könyvek, 2016. 40 oldal, kemény borító védőborítóval (ami kihajtva plakát).

Ez a könyv szerepel a Két Egér 100-as gyerekkönyvlistáján!

 

A bejegyzés megírásához használt könyvet a saját könyvespolcunkról vettük le.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás