Család

Apa fürdet, anya főz – de melyikük tanul a gyerekkel?

Egy friss családi kutatás szerint a sport, a fegyelmezés és fürdetés az apukák dolga, míg a házimunka és háztartás hagyományosan a nőké, legalábbis a magyar válaszadók szerint.

Az elsősorban közép-magyarországi családokból kikerülő válaszadókat többek közt arról kérdezték, hogy a családban felmerülő számos feladat közül melyikeket kategorizálná tipikusan női és melyikeket tipikusan férfi feladatnak. Érdekes, hogy a gyerekek leckéjének ellenőrzése csupán nyolcadik helyre futott be mind a női, mind a férfi szerepek toplistáján, így félő hogy a valóságban elsikkad a sok más szerep mögött a magyar családokban ez a feladat!

November 13-14-15-én már tizedik alkalommal nyílik meg a BabaMama Expo és KidExpo. Az átfogó kutatást a rendezvény szervezői végezték az eddigi látogatók körében, melyben több mint 900 család megkérdezésével kutatták a magyar családok gyereknevelési szokásait.

A válaszokból kiderül, hogy a magyar apukákra leginkább a sportolásban, a fegyelmezésben és a fürdetésben számítunk, míg az anyukák hagyományosan a háztartásban, és a kapcsolódó házimunkákban kell, helytálljanak. Meseolvasásra a megkérdezettek szerint a férfiak is alkalmasak, ugyanakkor teríteni, főzni, mosást berakni, vagy felkelni éjszaka egy baba kedvéért nem igazán. Kevesebb mint a megkérdezettek tizede jelölte meg ezeket lehetséges férfi szerepekként. Külön kérdés firtatta a felmérésben, hogy a családokban a fentiekben jellemzett feladatmegosztás mennyire jellemző. Ennek eredménye szerint a magyarok körében hagyományosként elfogadott szerepek nagy általánosságban meg is valósulnak. „Azért bizonyára sok férfi segít a bevásárlásban, a terítésben, mosogatásban, és nem kizárt, hogy néha a nők szólnak rá erélyesebben a rakoncátlankodó gyerekekre” – véli Fülöp Judit, a kutatást megrendelő és a rendezvényt szervező cég ügyvezetője.

 

Közismert, hogy a fejlett nyugati országokban a szülés utáni fizetett távollét általában 6-12 hónap, de néhány országban ennél is rövidebb az államilag támogatott időszak. Noha Magyarországon a gyes mértéke nem különösebben sok, mégsem igyekeznek visszatérni a munkába az anyukák. A kutatásban a megkérdezettek háromnegyede esetében 1 évnél tovább maradt otthon az anyuka a szülés után. 1 évnél kevesebb időt csupán a megkérdezettek 7 százaléka töltött gyesen. Mivel a felmérés anonim volt, ezért az sem valószínű, hogy a gyes mellett feketén munkát vállaló anyák az elvárt választ adták volna a valóság helyett. A magyarok ténylegesen több időt szánnak arra, hogy szülés után a gyerekkel legyenek.

 

„A kutatás sajnos arra is rámutat, hogy a magyar anyák a családi segítség ellenére is le kell mondjanak számos olyan dologról, ami normális esetben mindenkinek kijárna, nőknek pedig különösen.” – mondja Fülöp Judit. Szinte teljesen le kell mondjanak a szakmai készségeik fenntartásáról, és elégtelen mennyiségű idő jut kreativitásra, vagy akár rekreációra. „Ha felszabadul némi idő, azt sem pihenéssel töltik, hanem igyekeznek legalább fodrászhoz eljutni” – összegzi Fülöp Judit az elemzés tanulságait.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás