CsaládCsaládi szerepekSzülő

Apablog – Lányos apa vagyok

Lányos apa vagyok. Lányos voltam mindig is. Még meg sem születtem, amikor szüleim elhatározták, hogy Andreának fognak hívni - egyáltalán nem számoltak ugyanis a lehetőséggel, hogy fiú leszek. A névadást némi tanácstalanságot követően megoldották, de a fiúnév a kinézetemhez sehogyan sem illett: a babakocsiban mindenki lánynak nézett.

És később is, egészen sokáig - nem számítva azokat a heteket, amikor az apai beavatkozás következtében kopaszra nyíratva egyértelmű volt nembeli hovatartozásom: a bemutatkozáskor nem csodálkoztak a hallott Endrén, nem gondoltak félrehallásra és nem kérdeztek vissza: „Elvira?”. Még az egyetemi évek megkezdése előtti időkben sem csinálhattam gondot a „grófnő” megszólításból. A dolog azóta megoldódni látszott, az említett apai beavatkozáshoz hasonló eredményű, de nem fodrászi, hanem genetikai segédlettel megvalósuló arculatváltozással (a grófnőből a gróf persze megmaradt).

De a lányos jelző érvényének felfüggesztése ezúttal is átmenetinek bizonyult. Épp elfelejteni készültem azt, amikor lányom születése tudatosította bennem: lányos maradok, még ha más értelemben. Gondoltam: egyelőre, és ha majd fiam is lesz, a jelző használatára már tényleg nem leszek jogosult. Ennek viselésére azóta viszont kétszeresen vagyok jogosult: ma már két lányom van. És a lányos helyzet folyamatosan fokozódik: a lányaimmal nem focilabdát kell kergetnem, legfeljebb lufikat eregetnem, nem kell velük katonázni és várakat ostromolni, de Barbie-kat öltöztetni és - bált rendezni annál inkább.

Két lányom van: Blanka, a nagyobbik és Zsófia, a kisebbik. A nagyobbik már tényleg nagy, tizenegy éves múlt, a kisebbik pedig valóban kicsi még, három és fél éves.

Az elmondottak ismeretében az olvasó sem lepődhet meg azon, hogy a kisebbik lányom egy időben apanyának hívott. Én sem lepődtem meg magamon, amikor a nyáron a tengeri búvárkodásból származó kagyló- és csigaházakból nyakéket készítettem - saját használatra. És nem okoz gondot számomra a Nők Lapja átlapozása sem, a lakberendezési újságoké pedig kifejezetten örömmel tölt el.

S eljön majd az idő, amikor a lányaimmal/nak majd fickókat is nézegetni fogok. Vagy csak azokat kell megnéznem, akiket házhoz hoznak? (Házhoz? Honnan lesz nekem addigra házam??? Semmiképp se lenne jó, ha a fickók háztűznéző helyett lakástűz-nézőbe jönnének, lánglovagokként).

Igen, ez utóbbi - mármint a háztűznéző - bekövetkeztével riogatják a lányos apákat, és hogy majd nem ők lesznek a(z egyetlen) férfiak lányaik életében. Sógorom, akinek csak fiútestvérei és csak fiai vannak, nemrég nem kis kárörömmel mesélte: lányos Sándor barátjuk ugyan kézlegyintéssel szólt a náluk bekövetkezett első randiról, de izgatottsága szemmel látható volt, szájaszéle remegett, arca elsápadt, homlokát kiverte a veríték. A témára eddig én is csak legyintéssel válaszoltam, mondván: elnőiesedett családunkba jól jönnek majd a férfiak.

A probléma elhessegethetőnek tűnt, hiszen messze még az az idő, és lányaim életének nincs olyan mozzanata, amelyben részt ne vehetnék. Az apai féltékenység ráér még szunnyadni. De a problémának erről nem szóltak, s az nálunk már a nyáron megjelent. No, nem a randi-kérdés formájában és nem fickó képében - ez az idő, remélem, még tényleg messze van -, de a nyaraláséban.

Történt pedig, hogy sógornőm elhatározta, hogy Blanka lányommal egészíti ki nyaralni induló családját, és vele helyettesíti a családi nyaralást már kellemetlen nyűgnek tekintő kisebbik nagyfiát. Úgy tűnik, apai részről eleve számolt az elutasítás lehetőségével, s jobbnak látta, ha az apa megpuhításának feladatát nem vállalja magára, hanem azt egyenesen a lányomra bízza. Puhításról aztán szó sem volt - a nagyobbik lányom nem egy puhítós alkat -, csak bejelentésről. Amit az erélyes anyai közreműködés következtében tudomásul kellett vennem. Helyzetem tovább súlyosbodott azáltal, hogy feleségem közölte: eszembe ne jusson a lányommal tartani, mert ez nem a mi nyaralásunk és lányom is kijelentette, én ugyan el nem kísérhetem őt, mert nincs hely, és más szállást sem lehet találni, meg kíséretem amúgy is „ciki” lenne a számára.

Kedves lányos-Sándor, most éreztem csak át igazán szomorú helyzetedet és láttam problémád legmélyére, pedig lányom csak egyhetes nyaralásra szöktettetett el, Dalmáciának nem is legpatinásabb helyére, csak egy falucskába, amelynek viszont a nevét sem vagyok hajlandó azóta se kiejteni, nemhogy leírni. Ez az eset aztán emlékezetembe idézte az apai féltékenység egy korábbi, feledésre kényszerített megnyilvánulását. Azt a két évvel ezelőtti dubrovniki nyaralást, amely során lányom a sógorom kíséretében úszott be abba a barlangba, amelybe korábban velem semmi szín alatt sem volt hajlandó bekíváncsiskodni sem.

Mindaddig azt hihettem: Dalmácia és az adriai nyaralás közös és személyes ügyünk - amelynek titkaiba én vezettem őt be. Akkor kiderült: a barlang „területét” ki kell venni a személyes területeink közül. Az idén ezek a területek sokkal komolyabb kárt szenvedtek. Ilyen csatavesztések a háború elvesztésével járnak majd.

Szinte magamhoz sem tértem még a nyaralási eset okozta megpróbáltatástól, máris jött a következő. A következő eset, a következő elválás, a következő lányommal. Zsófin szeptembertől az óvodával kell osztoznom.

Raffay Endre

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás
 
X
Nem születtél anyának! - TeakiadóMi bántja a gyerek lelkét? - TeakiadóKamaszmentő - Teakiadó
Nem születtél anyának! - Teakiadó