A Harvard pszichológusa szerint ezek a mondatok elárulják, hogy valaki érzelmileg stabil-e
Az érzelmi stabilitás önbizalmat ad, hitelességet és egyfajta erőt sugároz mások felé. Dr. Cortney Warren harvardi pszichológus azt magyarázza el, hogyan ismerhetjük fel magunkban ezt a kedvező tulajdonságot.
– Az érzelmileg stabil emberek jól érzik magukat a bőrükben, amit képesek a külvilág felé is tükrözni. Nem pózolnak, nem tetszelegnek csak azért, hogy mások elvárásaiknak megfeleljenek, megvannak a maguk elveik, amihez hűek is maradnak. Az önbizalommal rendelkező emberek jobban kezelik a konfliktusokat, és könnyebben vállalják a sebezhetőségüket mások előtt – foglalja össze röviden Dr. Cortney Warren pszichológus, és olyan tipikus mondatokat sorol fel, amelyek jól kirajzolják az érzelmileg stabil jellemet.
6 mondat, amely az érzelmileg stabil emberekre jellemző
Azok, akik érzelmileg stabilak, nem engedik, hogy saját érzelmeik irányítsák őket, sőt, világos határokat húznak másokkal szemben, és van egy belső értékrendjük, amely kijelöli a cselekedeteiket. Az ilyen emberek azonban azt is tudják, hogy nem tökéletesek, ezért nyitottak a konstruktív kritikára vagy az új tapasztalatokra.
Következzenek a mondatok, ami az ő sajátos jellemüket nagyon szépen körülrajzolja.
1# "Hadd gondolkozzam el egy kicsit, mielőtt válaszolok"
Az érzelmileg stabil emberek nem impulzívak a reakcióikban, míg sokan azonnal reagálnak egy kérdésre, egy szituációra, holott sokkal gyakrabban lenne választásunk és lehetőségünk arra, hogy jobban átgondoljunk egy adott kérdést, egy helyzetet, mielőtt válaszolnánk.
2# "Nem"
Egy "Igen!" gyakran oldja meg a problémás vagy feszült helyzeteket, ugyanakkor az "igen" stresszhez, túlórákhoz, kimerültséghez, túlzott igényekhez is vezethet. A legtöbben sem a magánéletben, sem a szakmai életben nem tudunk igazán nemet mondani, pedig fontos lenne. A pszichológus hangsúlyozza:
"Az érzelmileg stabil emberek a legnagyobb nyugalomban szabják meg saját határaikat. Tisztában vannak saját erkölcsi normáikkal, szükségleteikkel és vágyaikkal, azzal, hogy mit akarnak tenni és mit nem".
3# "Nem érzem magam jól"
Nem mindig könnyű kommunikálni saját érzéseinket, különösen a számunkra kellemetlen helyzetekben nem. Az érzelmi stabilitás azt is jelenti, hogy képesek vagyunk saját érzelmeinket, szükségleteinket és kívánságainkat tiszteletteljes módon kommunikálni mások felé, és szükség esetén lépéseket tenni ezek érdekében, sőt, ha mások ezeket nem tartják tiszteletben, nem okoz számukra gondot, hogy ezt jelezzék.
4# "Dolgozni fogok ezen", "Gondolkodni fogok ezen"
Időnként mindannyian megsértődünk, de fontos, hogy igyekezzünk változtatni azokon a kapcsolatainkon, amelyeken érdemes. Ez azt jelenti, hogy a viselkedésünkkel kapcsolatos kritikát ne vegyük magunkra, hanem tekintsük lehetőségként a kritikára, hogy tovább fejlődjünk, és önmagunk legjobb változatává váljunk.
5# "Ez fontos nekem"
Egy szilárd hitrendszer irányítja döntéseinket – magyarázza Dr. Warren. És amikor ezen értékrendben valami sérül, az érzelmileg stabil emberek képesek ezt felismerni, és kiállni azért, amit erkölcsösnek és igazságosnak tartanak. Ezeknek az embereknek másodlagos jelentőségű, hogy a környezet ugyanolyan értéket tulajdonít-e ezeknek a dolgoknak, mert számukra elég, ha ők maguk tisztában vannak a jelentőségükkel.
6# "Meg akarom próbálni!"
Mindannyian tudjuk, hogy senki sem tökéletes. Mindannyian követünk el hibákat, mindannyian kudarcot vallhatunk bizonyos dolgokban, még akkor is, ha mindent megteszünk a siker érdekében. De a kudarc kockázata nem tartja vissza az érzelmileg biztonságos embereket attól, hogy új vagy kockázatos dolgokat próbáljanak ki, mert tudják, hogy akkor sem dől össze a világ, ha "elbuknak".
Forrás: cnbc.com