Életmód

A Mizse lett az év egyik hazai fogyasztói TOP terméke

A Mizse természetes ásványvíz elnyerte a, MagyarBrands „Kiváló Fogyasztói Márka” kategória díját és így bekerült 2020 sikeres hazai márkái közé. A zsűrizés során a hazai fogyasztók és szakértők szigorú szempontrendszerek mentén többek közt a márkák járványhelyzet alatt tett vállalásaikat is értékelték, kitüntetve azokat, akik a közösségre építve nyújtottak segítséget fogyasztóiknak.

Idén 11. alkalommal ismét díjazta a MagyarBrands a hazai, legeredményesebb márkák termékeit, szolgáltatásait. A „Kiváló Fogyasztói Márka” kategóriában többek közt a Mizse természetes ásványvíz is megszerezte az elismerést. A kiválasztás során számos kritériumot vizsgáltak és vettek figyelembe. Így az adott márka pénzügyi adatait, valamint a fogyasztók és szakértők véleményét az adott márkáról az identitás, a reputáció, a márkaépítés, a tradíció, az ismertség és a kedveltség szempontrendszerein keresztül. A pályázó márkák ezt követően egy önkéntes, független szakértőkből álló bizottság döntése szerint nyerhették el a díjat.

„A 2020-as év járványválság-helyzete jól bizonyítja, hogy a márkák és vásárlóik közötti kapcsolat még tovább erősíthető a márkák tudatos felelősségvállalása révén. A MagyarBrands programra beérkezett pályázatok is erről tanúskodnak: a márkák - kiváló termékeik és szolgáltatásaik mellett - különböző módokon segítséget nyújtva is jelen vannak a fogyasztók mindennapjaiban. Sokan ingyenes védőeszközöket biztosítanak a pandémia elleni harcban, más márkák a bevételeik bizonyos százalékával támogatják a járvány következtében anyagilag ellehetetlenülőket. Mások olyan kommunikációs kampányokat valósítanak meg, amelyek most nem önmagukról, hanem a közösségi összefogásról szólnak. Példamutató magatartásuk méltó a MagyarBrands program hagyományaihoz, szellemiségéhez.” – mondta el Serényi János, a MagyarBrands program elnöke.

„A Magyarvíz Ásványvíz Kft. 2002 óta van jelen a hazai ásványvíz piacon, a cég meghatározó és legkedveltebb márkája a Mizse. 2016-ban a vásárlók bevonásával született meg a termék új arculata, és került a már jól ismert polipfigurával a boltok polcaira. A díj elnyerésével bebizonyosodott, hogy a Mizse 2020-ban is a fogyasztók egyik kedvence, ezt a jövőben is szeretnénk megtartani, így továbbra is folyamatosan szem előtt fogjuk tartani a vásárlók igényeit az aktuális piaci trendek mellett.” – jelentette ki Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója.

A „család vizse” a járványhelyzet nehézségeit figyelembe véve Facebook oldalán támogatta a karanténba került családosok hétköznapjait: különböző figyelemfelhívó, edukációs üzenetekkel, illetve „Mizse Mesék” sorozatával, melyet Mesélő Ági meseterapeutával valósítottak meg.

Magyarvíz Kft.

A Magyarvíz Ásványvíz Kft. az egyik legdinamikusabban fejlődő ásványvíz cég, sikertörténete 2002-ben kezdődött. Szakítva a hazai szokásokkal, termékeihez alacsony ásványianyag-tartalmú víz lelőhelyet keresett, melyet Lajosmizse határában meg is talált. A település határában épült meg 8000 négyzetméteres csarnokuk, palackozó üzemük és az 5000 négyzetméteres raktáruk. Legnépszerűbb termékük a Mizse, mely már háromszor is kiérdemelte az Év Terméke Díjat. 2016-ban egy teljes körű arculatváltás során vidám, színes logót, letisztult címkét kapott a termékcsalád, és egy kedves polip kabalaállatot, a vásárlók döntése alapján.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: Életmód

Kölöknet hozzászólás

aláírás