Életmód

Árt a szemnek a leckeírás?

A londoni St. George’s Egyetem szakemberei arra a megállapításra jutottak, hogy azoknál a gyerekeknél, akik valamelyik erős, elit iskolába jártak – ahol rendkívül sokat kell tanulni – több mint két és félszer nagyobb arányban alakult ki miópia, azaz rövidlátás, mint azoknál, akik valamelyik átlagos intézmény tanulói voltak.

Az Investigative Ophthalmology & Visual Science című lapban közzétett kutatás során dr. Christopher Owen és munkatársai 660 12-13 éves, Észak-Írországban élő gyereket kísértek figyelemmel, és az eredmények azt mutatták, hogy minél többet kellett valakinek tanulnia, annál nagyobb valószínűséggel vált rövidlátóvá.

Egyes vélemények szerint a rövidlátás hátterében legtöbbször az áll, hogy a szem nem kap elég természetes fényt napközben, mások szerint viszont inkább az az oka, hogy tanulás közben állandóan fókuszálnia kell a közeli szövegre, így a szem hozzászokik ahhoz, hogy közeli dolgokat lát. Mindez azért veszélyes, mert a miópia nem csupán annyit jelent, hogy szemüveget kell viselni, hanem azt is, hogy megnő a kockázata annak, hogy később egyéb, súlyosabb szemproblémák is kialakulhatnak, például zöld hályog vagy retinaleválás.

A vizsgálat üzenete természetesen nem az, hogy a szülők ne küldjék jó nevű iskolába gyermeküket, hanem az, hogy figyeljenek oda szemük állapotára, rendszeresen vigyék el őket vizsgálatra, illetve minél többször küldjék ki őket a szabad levegőre, ahol természetes fényben tartózkodhatnak.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XA szív vége - Teakiadó