Életmód

Kiegyensúlyozott gyereket szeretnék a XXI. században!

Van egy módszer, program, időtöltés, amely a 7-12 év közötti gyerekeknek szól, és életbarát, tudatos szemléletével, valamint a mindennapok valamennyi területét lefedő módszertanával hatalmas űrt tölt be a modern gyermeknevelésben.

Gyerekeink szédítő tempót diktáló évezredbe születtek bele. Egy olyan összetett világba, amelyben még nekünk, felnőtteknek sem mindig egyszerű eligazodni. Mégsem elégedhetünk meg azzal, hogy a gyerekekre háruló érzelmi, mentális terhek puszta elviselésére igyekszünk megtanítani őket – ennél többet kívánunk nekik,mégpedig azt, hogy a gyerekkor felhőtlenségét, ezt a csodálatosan nyitott, kreatív életszakaszt a maga teljességében élhessék meg. Szeretnénk, hogy felnőttként is velük maradhasson a nyitottság, kiegyensúlyozottság és boldogság, ami a gyerekkor valódi természete.

A JIAIDO gyerekprogram egy újszerű, mozgásra épülő képzésrendszer, amely a testi, szellemi és érzelmi stabilitás kifejlesztésében és a gyermekben rejlő egyéni képességek erősítésében segít.

Mi ez?

2013 óta működik hazánkban a Nemzetközi JIAIDO Egyesület, amely a gyerekprogramok mellett egy aktív, mozgásra épülő rendszert kínál felnőtt gyakorlóinak is: mozgás és légzés meditáció japán és kínai belső harcművészeti elemekre építve, érintésterápia, kreatív alkotómunka. A JIAIDO gyakorlás a személyiség fejlesztése mellett az azon túli, igaz természetünk felfedezésének lehetőségét is kínálja. Elvezeti a testet és az elmét a csend, a harmónia és az egyensúly állapotába.

A program a tudatos jelenléten alapuló módszertanával megteremti a lehetőséget, hogy időben elkezdjük a teljes körű érzelmi és mentális alapozást a gyerekeknél. Így egyrészt biztosíthatjuk számukra az egyéni boldogulás és kiteljesedés lehetőségét, másrészt egy nyitott, alkotó, szociálisan érzékeny és haladó szellemiségű nemzedéket nevelhetünk fel.

Miből állnak a foglalkozások?

A képzésprogram – felnőttek és gyerekek esetében is – az „itt és most”-ba való visszatalálást segíti elő. Gyerekek esetén annyival könnyebb a helyzet, hogy a gyerekek természetüknél fogva a jelenben vannak, ez a kulcsa a boldogságuknak. A foglalkozásokon minden gyakorlat és játék ennek a boldogságnak, jelenlétnek az erősítésére, tudatosítására épül.

Hatásai
  • egyéni tehetségek és készségek kibontakoztatása

  • érzelmek és szükségletes felismerése, hatékony kezelése

  • egyensúlyba vezet a passzivitásból és hiperaktivitásból

  • önfegyelem, koncentráció, magabiztosság

  • fejlett kommunikációs készség

  • stressz oldás, pihenés természetes módjainak elsajátítása

  • erősödő fizikai erőnlét, testtartásjavítás, magas szintű mozgáskoordináció

Ajiit, Dániában élő mester, 12 éves korától gyakorolta a karate do-t, első iskoláját 18 évesen alapította, és 25 éven át folytatta a gyakorlást. "A gyermek természete maga a boldogság, természeténél fogva máris boldog és örömteli. A gyerekek mindig a jelen pillanatban vannak, és ez a kulcsa boldogságuknak. Ha körültekintünk, láthatjuk, minden emberben ott a vágy a boldogságra, békére, ami annyit jelent, korábban már nekik is megvoltak ezek a minőségek, csak az életük során megfeledkeztek róluk. Ha szülő vagy, és boldogságot kívánsz gyermekednek, jó tudni, hogy a legjobb módja a segítségnek, benne tartani őt saját természetes létében, amíg csak lehet.” – vallja.

Ebben az írásunkban mi is körebejárjuk ezt a  témát!

 

A szülői találkozón lehetőség nyílik a JIAIDO gyerekprogram megismerésére és a vele, erre  2015. május 30-án került sor a NOHA Stúdióban (XIII. ker., Pozsonyi út 12.)

További információk itt

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás