Életmód

Majd kinövi? Vegyük komolyan a növekedési fájdalmat

"Hirtelen nőtt, majd elmúlik" – mondjuk sokszor, és nem tulajdonítunk nagyobb figyelmet a kamaszok panaszainak. A tinédzserek közül sokan azonban egyáltalán nem növik ki a növekedési fájdalmakat – derül ki egy friss kutatásból.

A térdfájdalom akár éveken át kínozhatja a serdülőket, ami beárnyékolja a sport- és más tevékenységeiket – állítják dán szakértők, akik szerint kezelés hiányában sajnos akár krónikus fájdalommá is fajulhat a probléma.

„Bebizonyosodott, hogy a 12 és 19 év közöttiek harmada tapasztal térdfájdalmat” – fogalmazott Michael Skovdal Rathleff, az Aarhaus Egyetem gyógytornásza. „A tinédzserek 7 százaléka a térdének elülső részében érez fájdalmat. Több mint felük még két év múltán is, tehát nem olyasmiről van szó, amit feltétlenül kinőnek a fiatalok” – tette hozzá a szakértő.

A 3 000 tini bevonásával készült vizsgálat alapján a térdfájdalom súlyosabb problémát jelent, mint ahogy azt eddig feltételezték a szakemberek. Az érintettek akár abba is hagyhatják a sportolást a diszkomfortérzet miatt, illetve az életminőségük is csorbulhat.

veszélyben a fiúk!

Azok a kamaszfiúk, akik idejük nagy részét a számítógép vagy a tévé előtt töltik, gyengébb csont-ásványsűrűséggel rendelkeznek, mint azok a társaik, akik a legszívesebben a szabadban játszanak. Mindez hosszútávon csonttörésekhez és csontritkuláshoz vezethet.

„Kezelés hiányában nagy a kockázat, hogy a fájdalom krónikussá válik. Ennek pedig súlyos következményei vannak az egyén mindennapi életére és lehetőségeire” – magyarázta Rathleff az intézmény sajtóközleményében. „Eredményeink szerint ezek a serdülők éppen annyi és olyan súlyos fájdalomról számolnak be, valamint annyira csökken az életminőségük, mint a térdszalagműtétre váró társaik, vagy pedig a térdprotézist kapó 75 évesek hat hónappal a beültetés után” – fejtegette a gyógytornász.

Korábbi vizsgálatok szerint a porckopás miatt térdprotézist kapó páciensek nagyjából negyede tinédzserkorában is térdfájdalmaktól szenvedett. A porckopás tehát akár már fiatal korban is elkezdődhet, ugyanakkor a korai kezelés és a megfelelő mozgás segíthet a javulásban.

a talpbetét nem ér semmit

A talpat alátámasztó, ék alakú cipőbetétek úgy tűnik, hogy nem csillapítják a térdízületi porckopásban szenvedők fájdalmait – derül ki egy friss tanulmányból. Az olcsó, műanyagból készült, ék formájú talpbetétek célja, hogy a testsúlyt a térd belső részéről a külsőre helyezzék a fájdalom csillapításának reményében. A 12 korábbi tanulmány felülvizsgálata alapján levont következtetések szerint azonban ez nem történik meg. „Ez a kezelési mód nagyon régóta szerepel a palettán” – mondta a szerzőként közreműködő Dr. David Felson, a Boston Egyetem professzora. „Rendkívül népszerű, s a régebbi adatok szerint működik. Az újabb, jobban ellenőrzött kutatások alapján viszont nem ér semmit. Pedig a néhány száz forintos ártól kapható termékek nagyszerű megoldást jelentenének, ha valóban működnének” – tette hozzá.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás