Életmód

Nyári mondókák babáknak, kisgyerekeknek: 15 rövid mondóka, versike a nyárról!

Nyári mondókák babáknak, kisgyerekeknek! 15 kedves mondókát gyűjtöttünk össze a nyárról, a nyárral kapcsolatban. Rövidek és könnyen megjegyezhetőek – mondogasd ezeket minél többet a gyerekednek, azt is megtudhatod, hogy miért.

mondókák

A mondókákat már egészen újszülött kortól mondogathatjuk a babáknak, ugyanis ezeknek a rövid, rigmusos versikéknek óriási szerepük van a babák, kisgyerekek fejlődésében.

Mondókázás közben a baba-mama kapcsolat a simogatással, mosollyal, érintéssel még inkább elmélyül, a baba bizalmat épít ki az anyukájával. A kisgyerekek, akik már értegetik a mondókák, versikék szövegeit elképzelik a benne rejlő kis történeteket, tanulságokat vonnak le, gondolatokat alakítanak ki arról. Ilyenkor szárnyal a fantázia, vagy épp ezer kérdés születik. A mondókázás a babák, kisgyerekek beszédfejlődését nagyban elősegíti, sőt ezek által több agyi területet is összekapcsolódik, ami a babák, kisgyerekek értelmi képességeit is fejleszti.

Egy szó, mint száz: énekeljünk, mondókázzunk velük annyit, amennyit csak lehet.

15 VIDÁM NYÁRI MONDÓKA BABÁKNAK, KISGYEREKEKNEK
 

1.
Volt egyszer egy dinnyeföld,
dinnyeföldön dinnye nőtt.
Egy sem piros, egy sem zöld,
csupa sárga volt a föld!

2.
Egy szem szilva,
két szem szilva, bolond voltál, csizmadia,
megetted a suvikszot,
nem nő ki a bajuszod!

3.
Mentovics Éva: Ribizli

Szúrós bokor ágán terem,
fürtjén sok a parányi szem.
Piroslanak ott csokorban,
s virítanak a bokorban.

4.
Gazdag Erzsi: Nyár

Cserregnek a verebek.
Nagy újság van, gyerekek!
Kis kertünkben hajnalra
kinyílott a hajnalka.

Itt a meleg, itt a nyár!
Mezítláb jár a madár;
ha elvásik a talpa,
felrepül a bokorra.

 

Nézd, hogy zsibog az utca!
Mennyi lányka, fiúcska!
Rétre mennek labdázni,
fogócskázni, cicázni.

5.
Zápor előtt, zápor után,
mindig ugat az én kutyám:
zápor előtt a felleget,
zápor után a kék eget.

De ha megzúdul a zuhé,
húzza farkát lába közé.

6.
Aranylik a napsugár,
piroslik a rózsa már,
a pipacs is, mint a láng.
a nyár jött el mihozzánk.

7.
Alma, alma piros alma odafenn a fán
Ha elérném nem kímélném, leszakítanám
De elérnem nincs reményem,
várom, hogy a szél azt az almát
piros almát lefújja elém.

8.
Kémény tetején kelepel a gólya,
fészkét gallyakból kiságakból fonja.
Belseje néhány pihe-puha szalma.

9.
Süss fel nap, fényes nap,
Kertek alatt a ludaim megfagynak.

10.
Esik eső, jaj-jaj-jaj,
Mindjárt itt a zivatar!
Tüzes villám cikázik,
Aki nem fut, megázik!

11.
Esik az esõ, süt a nap,
Paprikajancsi mosogat.
Hát az öreg mit csinál?
Hasra fekszik, úgy pipál!

12.
Csepp, csepp, csepereg
villan, csattan, megered;
Zápor függöny,zuhatag
fut a felhő, süt a nap.
Jött, ment - jót esett:
fűnek, fának jól esett. 

13.

Osvát Erzsébet : Szivárvány

Napsugár, ha süt,
esőcsepp pereg,
nézz fel a magasba,
nyisd ki jól a szemed:
csodát látsz, gyönyörűt,
hétszín szalagot
hétszínű szivárvány
tündököl, ragyog.
De néhány pillanat
s eltűnik az égen –
mintha csak álmodtad 
volna egy mesében.

14.

Andonika: Pipacsok a hold fényében (részlet)

Nyár közepén, ha az este
Elpihen a réten
Varázslatos csoda készül
Sápadt hold fényében.

Tücsök mester hangol, halkan
Cirpen hegedűje,
Lágyan zengő szép fuvolán
Szól a fülemüle

15.
Tópartján egy csepűház,
abban lakik a halász.
Mit fog nektek gyerekek?
Aranyszárnyú keszeget.
Adj neki egy zsákot!
Hozzon benne rákot!
Ha zsákja nincs,ott a marka!
Elfér benn a keszeg farka.
Itt a keszeg,ott a rák!
Kiürült a kicsi zsák.

 

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás