ÉletmódSzabadidőProgram

Megkezdődött a Meet the Scientist sorozat

Tíz vidéki és budapesti középiskolában tartanak közérthető előadást természettudományok és műszaki tudományok területén dolgozó, korábbi Fulbright-ösztöndíjas kutatók a Meet the Scientist elnevezésű programsorozatban, amely szerdán vette kezdetét.

A program célja, hogy megmutassák a diákoknak, milyen érdekesek a természet- és a mérnöki tudományok és milyen gazdag perspektívája van a kutatóknak külföldön és itthon egyaránt. A szövetség húsz éve gondozza a klasszikus műszaki, természettudományos innováció táptalaját. Sajnos a magyar innovációs kultúra ma is elmaradott, a fiatal korosztályra a műszaki és természettudományok iránti érdeklődés hiánya jellemző - fogalmazott.

A projekt amerikai tanulmányi lehetőségeket is népszerűsít a magyar középiskolások körében. A rendezvénysorozat találkozik a kormányzat elképzelésével, miszerint a természettudományos és a mérnökképzés erősítésére van szükség.

A programsorozatban hat budapesti és négy vidéki középiskola vesz részt, például a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, a debreceni Ady Endre Gimnázium, a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium vagy a püspökladányi Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium.

Forrás: MTI

A programokról részletesebb információt az alábbi linken érhetnek el.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás