ExtraTanulásszervezésFrontális tanulásszervezés

Hogyan értékeljünk?

Tanulóink teljesítményének értékelése a pedagógusi feladatkör egyik legnagyobb kihívást jelentő tevékenysége. Mit osztályozunk? Mire adjuk az osztályzatokat? Egyáltalán, mi az osztályzat funkciója? Értékelés vagy motiváció? És kinek szól az osztályzat? A szülőnek vagy a diáknak?

A pedagógiai értékelés tág fogalma szerint az értékelés nem más, mint a célok és az eredmények összevetése, az eredmények vizsgálata abból a szempontból, hogy céljaink szerint minek kellett volna eredményként létrejönnie.

A frontális tanulásszervezés túlsúlyához hasonlóan az értékelés szinte valamennyi funkcióját a minősítő  osztályzat, illetve annak különböző formái, pontok, színek, jelek rendszere, stb. uralja. Ez összefüggésben van a használt tanulásszervezéssel, de természetesen más okok is találhatóak, a kialakult gyakorlat mögött.

A  frontális tanulásszervezés a mindenkinek ugyanazt, ugyanakkor, ugyanúgy „ tanítja „ ezért az értékelés többnyire a  frontálisan tanított ismeretek számonkérése az un.”leadott anyag” visszaadásának, reprodukálásának minősítése, valamint az óráról órára való “készülés” motiválása, kényszerének fenntartása.

Ennek  értékelése sokféleképpen történik, melynek eredménye az osztályzat, érdemjegy. Az órai megnyilvánulásokat jutalmazzák, vagy  elmarasztalják. Különböző pontokat, jeleket, un. kis ötösöket, különböző színűeket lehet  kapni szép füzetért, órán kívül végzett feladatért, gyűjtő munkáért, de  a rosszul megoldott házi feladatért, vagy otthon hagyott felszerelésért is. Ezeket a tanulók gyűjtik, majd beváltják naplóba kerülő jegyre. Kedvelt értékelési forma főként a magasabb iskolafokoknál, a dolgozat, röpdolgozatok vagy „nagydolgozatok”, a tanárok által készített „kis teszt” , ritkán a  fejlesztők által kidolgozott átfogó tudásszintmérő teszt. Eredményként mindezekért kapott osztályzatok bekerülnek a naplóba. Különböző javítási lehetőségek, félév végi külön felelések és kiegészítő dolgozatok után általában átlagoltan jön létre  a félévi, év végi osztályzat

Ha az így adott, kapott érdemjegy-osztályzatot  didaktikai funkciója szerint vizsgáljuk, akkor érvényesül lezáró, szummatív jellege félévkor és év végén. Azonban tartalmát főként, ha a kimeneti követelményeket tekintjük viszonyítási alapnak,  kétségesnek, mi több majdnem érvénytelennek tekinthetjük. Annál is inkább, mivel általában nem, vagy nagyon ritkán a követelmények tükrében, hanem az un. rejtett tanterv alapján, a tanárok saját értékrendjük, vagy társadalmi környezetük, elvárásai alapján születnek. Kivétel természetesen, ha a szummatív érdemjegy a pedagógus által készített, valóban a követelmények teljesítését mérő, vagy standardizált mérőeszköz alapján született.

Tartalmuk szummatív értéke kérdéses abból a szempontból is, hogy az év közben különböző módokon született részjegyek átlagaként jelennek meg. Az így létrejövő  jegyek, osztályzatok a magyar iskolarendszerben szinte mindent eldöntenek. Meghatározzák a tanulók iskolai  pályáját, hiszen tanári elvárások gyakran önmagát beteljesítő jóslatként működnek. A tanulók egy része nagyobb teljesítményre lenne képes, mint amennyivel ez az értékelési forma megelégszik, de az ellenkezője is, az a réteg, akinek magas az elvárás, szorongást,  önértékelési problémákat, motiválatlanságot vált ki. A nem világos, változó jellegű követelmények következtében vannak jó és gyengébb tanulócsoportok, amelyekben ugyanaz a teljesítmény másként minősül.

Ezt a gyakorlatot erősíti, és legalizálja az a kényszer, hogy a tanárok számára „kötelező” hetente, havonta vagy más időszakonként bizonyos számú érdemjegyet adjanak a diákoknak. Ez az elvárás abból a szándékból alakult ki, hogy majd legyen alapja a félévi, év végi átlagolásnak, és a tanulók visszajelzést kapjanak hol tart a tanuló, mire kell figyelni, esetleg kinek, mi a dolga a továbbiakban. A szülők többsége az érdemjegyek alapján értesülhet gyermeke tanulmányi előmeneteléről, de mindig felmerül a kérdés: igazságosan osztályozott-e a tanár, vagyis a jegy valóban a tudást tükrözi-e. A közvetlenül érintettek is gyanakodva fogadják az osztályzatot, az értékelés (osztályozás) igazságossága a diákviták állandó tárgya.

A kétkedések jogosak, hiszen az osztályzatok azonban csak pillanatfelvételt adnak, azt jelzik, hogy az elvárt osztályzathoz viszonyítva éppen hol tart a tanuló. Azt nem mutatja meg, hogy mi az oka, tartalma, és főként azt nem , hogy kinek mit is kell tennie? Főként akkor nem , ha az osztályzat időnként eszközhiányt, viselkedési problémát takar. Mindezt nem lehet szakmai indokkal védeni. Az így kialakult osztályozási gyakorlat gátolja a tanulást, és károsan hat a motivációra. A mindenkor mindent osztályzattal, jelekkel „jutalmazó” gyakorlat eredménye a tanulás iránti érdeklődés eltűnése,  helyette a jegyekért, pontkért való „harc” tevődik.

Fontos lenne visszatérni a tanulói értékelés eredeti funkcióihoz, és az osztályzatot csak valódi minősítő funkciójában használni.

 

Ehhez érdemes röviden áttekinteni a tanulói értékelés funkcióit elsősorban a tanulók szempontjából, elsősorban az osztályozó értékelési gyakorlat szinte kizárólagos minősítő, szelekciós funkciójának minden más funkciót elfedő volta miatt. Ezeken kívül az értékelésnek megerősítést, kontrollt, visszacsatolást, motivációt, információt is kell közvetíteni a tanuló produkciójáról, tevékenységéről, arról, hogy a kitűzött célokat, kritériumokat milyen eredményességgel közelítette meg, érte el a tanuló. Információt kell nyújtania az eredményesség és/vagy eredménytelenség mértékéről, okairól.

A teljesítmény-visszajelzés orientáló funkciója, akkor érvényesül, ha az adott teljesítmény színvonalának ismeretében a hogyan tovább, jobban kérdésekre is választ kapnak a tanulók. A hatékony továbbhaladás céljából orientálja a tanár a tanítványokat a további teendőkről, a pótlás, korrekció, tanulási technika, stratégia, módszer, stílus formáiról, módozatairól. A szabályozó funkció célja a teljesítmények ismeretében a további tanulási, illetve tanítási tevékenységgel kapcsolatos döntések, tervezés, szervezés, kivitelezés hatékony szabályozásának átgondolása. A fejlesztő funkció ahhoz járul hozzá, hogy a tanuló az értékelés során soha sem egy statikus állapotról kapjon visszajelzést, hanem a fejlődés perspektívájában helyezze el a tanár a teljesítményét. Biztosítsa a tanár értékelésekor a fejlődés lehetőségéről, esélyéről a tanulókat, mutasson rá arra, hogy az aktuális tanulói teljesítmény  miben jobb, több máris a megelőzőnél, s az esetleges hiányok miként korrigálhatóak a későbbiekben.

Érdemes végiggondolni azt az általánosnak nevezhető gyakorlatot, amely szinte szükségszerű a frontális órák befejezésekor, az órákat lezáró formális értékelést.

Mi is hangzik el ilyenkor? Meg voltam veletek elégedve (vagy nem voltam veletek ma elégedett) különösen X, Y-al, Z-vel stb. Sokat jelentkezett B, K, J.Többet vártam N,M-től, jó lenne, ha figyelne, többet jelentkezne stb.

Hogy jön létre ez a pár mondat? A pedagógus az általa kigondolt óra, illetve az általa elvártakhoz viszonyítja az osztály egészének viselkedését: rá, és az általa vezérelt feladatokra való feltétlen figyelem, kérdéseire való válaszkészség jelzése jelentkezéssel (még akkor is, ha tudja, tudják, hogy csak egy-két tanuló válaszolhat).

Milyen alapon hangzanak el a nevek? Akinek a viselkedése feltűnik, gyakran “erőszakosan” jelentkezik, vagy mert jó válaszokat fognak adni. Néha felszólítja a csendben üldögélő vagy éppen mással foglalkozó az órát zavarók közül egyet-kettőt, mutatva, hogy ennek a viselkedésnek eredménytelenség a következménye. Rendszerint ugyanazok a megdicsértek és ugyanazok az elmarasztaltak. Veszélye, hogy gyakoriságánál fogva – főként a kisebb korosztálynál – a személyükre, és nem a viselkedésükre vonatkoztatják a tanulók.

Hol találhatók ebben az értékelésben az egyéni teljesítményekre vonatkozó, a fejlesztést –fejlődést szolgáló komplex értékelési funkciók? Sehol.

Figyelje meg saját gyakorlatában: előfordul-e a fentiekben leírt általános-formális értékelés?

 

 

 

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó