Gyilkos galócával töltött bélszínnel ölte meg ex-férje rokonait egy nő

Az ex-férjét is meg akarta mérgezni, de az nem jött össze az ausztrál nőnek.

Erin Pattersont azzal vádolják, hogy tavaly júliusban szándékosan mérgező gombával töltött bélszínt kínált ex-férje idős rokonainak.

A 49 éves kétgyermekes anyát háromrendbeli gyilkossággal és ötrendbeli gyilkossági kísérlettel vádolták meg, aki eddig még nem tett vallomást, és azt sem kérte a bíróságtól, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék.

A két gyerekes anyát jelenleg azzal vádolják, hogy megölte korábbi apósát a 70 éves Don Pattersont, és anyósát Gail Pattersont, valamint anyósa húgát a 66 éves Heather Wilkinsont. Mindhárom idős rokon a kórházban halt meg napokkal azután, hogy tavaly júliusban fogyasztottak a Wellington bélszínből.

A 49 éves ausztrál nőt továbbá azzal vádolják, hogy azon az ebéden és három korábbin, 2021-ig visszamenőleg elkövetett gyilkossági kísérletet követett el volt férje, Simon Patterson ellen. A férfi szerencséjére nem fogadta el az ebédre szóló meghívást – számolt be róla a Sky News.

A rendőrség közleményében elmondta: mind a négy (Heather férje túlélte a mérgezést) megbetegedett személy tünetei megegyeztek a vadon szedhető Amanita phalloides, más néven gyilkos galóca okozta mérgezéssel, amely a mérgező gombákkal kapcsolatos halálesetek 90%-áért felelős.

Gyilkos galóca

A gyilkos galóca számtalan olyan ehető gombafajra hasonlít, amelyet Európa-szerte gyakran fogyasztanak. Hatóanyagai miatt valamennyi ismert mérgező gombafaj között is a legveszélyesebbnek számít; a gombamérgezések okozta halálesetek döntő többségével összefüggésbe hozható. Valószínűsítik, hogy gyilkos galóca mérge ölte meg Claudius római császárt és III. Károly királyt. Gyakori mérgezései miatt régóta kutatják méreganyagait, amelyek nagy részét már sikerült izolálni. Ezek közül a legfontosabb összetevő az α-amanitin, ami a májat és a vesét támadja meg. Ellenszere egyelőre nem ismert. (Forrás: Wikipédia)

– via –

Fotó: Getty Images

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás