Hírek

Kriminológusok bevonásával szabályozták a gólyatáborokat

Idén nyártól megújulnak az ELTE gólyatáborai: az intézmény vezetése a hallgatói önkormányzattal közösen részletesen megvizsgálta a korábbi szervezési gyakorlatot, és hosszú távú erőszak-megelőzési, áldozatsegítési koncepciót dolgozott ki. A jogi kar és a tanítóképző kar idén nem szervez gólyatábort.

Az egyetem vezetése a hallgatói önkormányzattal közösen részletesen megvizsgálta a gólyatáborok korábbi szervezési gyakorlatát, majd hosszú távú erőszak-megelőzési, áldozatsegítési koncepciót dolgozott ki. A stratégiai lépéseket pszichológus, kriminológus, szociológus kollégák, civil szervezetek és a hallgatói önkormányzat aktív közreműködésével állították össze.

A koncepció megalapozásaként az intézményen belüli erőszakot, előítéletességet, áldozati attitűdöket ősszel átfogó kutatás keretében tárják fel, amelynek eredménye alapján meghatározzák a szükséges további lépéseket. Hasonló kutatásokra a nemzetközi gyakorlatban már volt példa, de a magyarországi felsőoktatási intézmények közül elsőként az ELTE végez ilyen felmérést. Döntés született arról is, hogy az állam- és jogtudományi kar, valamint a tanító- és óvóképző kar idén nem szervez gólyatábort, helyette - egyetemi helyszínen - orientációs napokat tartanak.

A gólyatáborok és orientációs napok szervezésére már az idei nyártól szabályzat vonatkozik, amely részletesen kitér a felelősségi viszonyokra, a programok tartalmi megkötéseire, valamint a szervezési, lebonyolítási feladatokra. A szabályzat szerint fokozott figyelmet kell fordítani valamennyi résztvevő testi épségének, egészségének megóvására, emberi méltóságának, önrendelkezési jogának tiszteletben tartására. Éppen ezért a hallgatói önkormányzat idén érzékenyítő tréninget szervez a gólyatáborok szervezői számára. A leendő elsőéves hallgatókkal közvetlenül kapcsolatban álló mentorok, seniorok, animátorok előzetes képzése kiterjed a váratlan helyzetek kezeléséhez szükséges kompetenciák, valamint az empátia erősítésére is.

A gólyatábori program tartalmi elemeinek meghatározása és lebonyolítása a hallgatói önkormányzat feladata és felelőssége. A részletes programtervet és a közreműködő személyeket azonban a Kar vezetésének előzetesen jóvá kell hagynia, amiért felelősséget is vállal. A programok terv szerinti megvalósításáért, valamint a táborhoz kapcsolódó kommunikációért, az ELTE etikai normáinak betartásáért és betartatásáért a hallgatói önkormányzat felel.

Az egységes szabályozás szerint a gólyatábori programokban nem szerepelhetnek olyan feladatok, amelyek keretében a résztvevők alkoholt fogyasztanak, vagy amelyek szexualitásra vonatkozó utalást tartalmaznak.


A Somogyi Hírlap online kiadása 2014. augusztus 31-én írta meg, hogy megerőszakoltak egy lányt a fonyódligeti gólyatáborban. A történtekről egy olvasó számolt be a megyei lapnak, a rendőrség pedig megerősítette az értesülést. A Kaposvári Járásbíróság szeptember 1-jén közölte, hogy elrendelte egy 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítottak, hogy megerőszakolt egy lányt Fonyódligeten, egy gólyatáborban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora szeptemberben kari szinten fegyelmi eljárásokat indított az intézmény tanító- és óvóképző karának fonyódligeti gólyatáborában történtek miatt.          

A fonyódligeti eset után egy másik, hasonló ügyre is fény derült. Az Index tavaly október 1-jén megjelent cikkében egy egyetemi hallgató lány számolt be az ellene - a fővárosi jogi kar gólyatáborában még 2013-ban - elkövetett, jogi következmények nélkül maradt nemi erőszakról. Az ELTE jogi karának gólyatáborában történtek miatt novemberben a fegyelmi bizottság döntése alapján kizártak két hallgatót a karról, egyet pedig két félévre eltiltottak tanulmányai folytatásától.


 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás