Advertisement
FőoldalIskolaA kritikák „bezsebelése” után a tanárnő elmagyarázta, miért nem ad diákjainak házi feladatot

A kritikák „bezsebelése” után a tanárnő elmagyarázta, miért nem ad diákjainak házi feladatot

Bár a legtöbb középiskolásnak nincsenek – életkorukból adódóan – egészségügyi problémáik, sem ráncaik és a felnőtt léttel járó gondok sem tornyosulnak előttük, mégis, tinédzsernek lenni egyáltalán nem könnyű. Szükségtelen mondani, hogy a covid okozta helyzettel a mai fiataloknak talán a legnehezebb megküzdeni. Egy amerikai középiskola tanárnője, Courtney White tökéletesen átérezte ennek a helyzetnek a komolyságát, és érdekes módját választotta a kialakult helyzet kezelésének: a felmerülő problémák enyhítésére úgy döntött, hogy nem ad diákjainak házi feladatot. Ennek magyarázatát TikTokon osztotta meg az emberekkel egy videóüzenet formájában.

Hiteles tartalmak. Szakér­tői szem­lé­let. Szülők­nek és pedagógu­sok­nak. Kövess minket a Google-ben is!

Courtney White (Alvarado High School in Alvarado, Texas) követői mára már rengetegen (500k) vannak.

Szabad szellemű tanítása, nem mindennapi hozzáállása diákjaihoz sok ember figyelmét felkeltette az ineterneten.

A tanárnő, miután kapott mindenféle kritikát, hiszen nem mindenki támogatja, érti meg tanítási módszereit, hogy nem ad diákjaink leckét, úgy döntött, hogy egy TikTok videóban ad választ, magyarázatot, mi áll döntésének hátterében.

@cmw1129

Reply to @tafgarcia Me not assigning homework, doesn’t make me any less of a teacher. My kids show me mastery of content in class. #teachersoftiktok

♬ original sound - Courtney 💕

„Nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy tanulóim jobban teljesítenének a házi feladatok hatására. Tiszteletben tartom szabadidejüket, amit az iskolán kívül mással töltenek, és mivel az órákon keményen dolgoznak, nincs szükségük arra, hogy az iskola végeztével otthon is a tanulnivalók fölött görnyedjenek” magyaráz a tanárnő a videóban. „A legtöbb középiskolás diákom dolgozik, sportol, gyakorlatot teljesít, együttesben zenél, azaz valamilyen felelősségteljes tevékenységet végez az iskolán kívül is.”

„Vannak, akik hazamennek és fiatalabb testvéreikre kell, hogy vigyázzanak, mert a szüleik dolgoznak. Másoknak arra van szükségük, hogy pihenjenek, és olyanok is akadnak, akik azon kell, hogy aggódjanak, lesz-e mit enniük otthon, mert bizony nem mindenkinek jut rendszeresen étel az asztalára” folytatja Courtney. „Ha én még házi feladatot is adok ezeknek a gyerekeknek, akkor mikor lesz idejük gyereknek lenni? Mikor tudnak kikapcsolódni? Mert amikor mi, felnőttek hazamegyünk a munkából, akkor mi is megpróbálunk pihenni, kikapcsolódni, nem igaz?”

„Tudom, hogy bizonyos tantárgyaknál fontos a lecke, elengedhetetlen” mondja a tanárnő „szóval teljesen megértem ezt az álláspontot is, az enyém mégis más, mert én szeretnék a diákjaim életén könnyíteni, hogy gyerekek lehessenek, hogy ha ahhoz van kedvük, hogy iskola után pihenjenek, akkor azt tehessék.”

A tanárnő élő műsorban beszélt arról, hogy tanítási módszerének nem más a célja, mint levenni egy kis terhet a diákok válláról azzal, hogy nem ad extra kötelezettséget, viszont szeretetet igen, amire szerinte igazán szükségük van a ezeknek a tinédzsereknek.

„Minél kevesebbet tudok valamiről, a srácok annál jobban oda vannak a témáért. Próbálom érdekessé, izgalmassá tenni az órákat. A tanítás legizgalmasabb része számomra a diákokkal való kapcsolódás. Ugyanúgy értékelem és élvezem, amikor velem vannak az iskolában, mint amikor iskolán kívül, a saját személyes kapcsolataikat építik.”

Alább néhány komment a tanárnő nem mindennapi tanítási módszereiről:

  • Annak idején, amikor gyermekeimnek sok házi feladatot adtak fel, mindig gyanús volt a számomra, hogy akkor vajon mivel töltötték az időt az órákon. Öröm hallani, hogy van olyan tanár, aki úgy gondolja, az iskolában kell az iskolai feladatokat elvégezni és nem hazaküldeni azokat leckeként.
  • Egyetértek. Mindig arra gondolok, hogyha a gyerekek az órán meg tudják oldani a feladatot, akkor miért kell otthon is azzal foglalkozni. Ha pedig nem megy, a csoda odahaza sem fog megtörténni. Persze, az olvasás más és esetében nagyon fontos, hogy a szülő élvezetessé tegye azt a gyerek számára.
  • Az unokám iskolájában nincs házi feladat és heti négy napot járnak be a gyerekek.  A suli mottója:

„Ha nem tudjuk megtanítani a gyereknek az iskolában, amire szükségük van, akkor nem végezzük jól a munkánkat.”

És ez történetesen így is működik náluk, ezért ő is és szülei is sokkal boldogabbak.

  • A gyerekeim legjobb tanárai azt vallják, hogy az iskolai feladatok helye az iskolában van. Amit nem tudnak befejezni az órákon, azt viszik haza, leckének. Más szóval, az iskolai feladatoknak az iskolában a helyük, és ez minden korosztályra igaz. Tanítás után pedig hazamennek, játszanak, esznek, sportolnak, zenélnek… a gyerekeknek és a felnőtteknek is szükségük van kikapcsolódásra, bármilyen olyan tevékenységre, ami nem munka.
  • Az fiam ötödikes és nem szoktak leckét kapni, csak nagyon ritkán. Persze, írnak dolgozatokat, amikre tanulniuk kell. De tanáraik azt vallják, hogy a gyerekeknek szükségük van pihenésre iskola után, arra, hogy néhány órára gyerekek lehessenek. Így nem fásulnak bele a tanulásba és több idejük marad a barátaikra is.
  • Nem gondolom, hogy szükség lenne sok (bármennyi) leckére az általános iskolában, de a közép és a felsőoktatásban ez szerintem másként működik. Természetesen nem kell túlzásba esni, de ha nem kapnak leckét a gyerekek, hátrányba kerülnek és nem lesznek felkészültek, hogy felsőoktatási intézménybe mehessenek.
  • A tanárnő nyilatkozata mindent elmond. Utálom, amikor azt mondják, hogy a gyerekeknek nincs ideje tanulni, mert „hagynunk kell őket gyereknek lenni”.
  • Én ritkán adok fel házi feladatot, mert hagyom őket, hogy délután gyerekek lehessenek. Mert szükségük van arra, hogy játsszanak, hogy a szociális készségeik fejlődjenek és mert fontos szerintem, hogy eltávolodjanak az iskola okozta stressztől. Sok gyereknél a lecke még jobban rámutat arra a szomorú egyenlőtlenségre, hogy kinek segítenek otthon és kinek nem.
  • A lecke arra ösztönzi a gyerekeket, hogy maguk gondolkozzanak vagy legalábbis nézzenek utána valaminek, maguktól. A független és kritikus gondolkodás a házi feladatok megoldásából fejlődik szerintem. És egy kis felelősségre is neveli őket.

A cikkek és a fotók:  - Via -