Iskola

A figyelemzavaros gyerek nem buta!

Ha van egy ADHD-s vagy hiperaktív gyerek az osztályban, azt általában gyorsan észre lehet venni. Ők azok a diákok, akik sokszor felállnak óra közben, mászkálnak, kérdeznek, belekiabálnak, vagy éppen elkalandoznak, miközben a többiek már rég a feladat megoldásán dolgoznak. Ez persze zavaró lehet a többiek számára, de fontos, hogy ne címkézzük őket „rossznak” vagy „figyelmetlennek” – a háttérben ugyanis sokkal összetettebb dolgok állnak.

A klasszikus tantermi környezet nem igazán kedvez azoknak a gyerekeknek, akik figyelemzavarral küzdenek. Ők általában csak rövid ideig tudnak egy dologra fókuszálni, főleg, ha nincs, aki személyesen segítse, irányítsa őket. Viszont, amikor egy felnőtt – legyen az szülő, tanár vagy fejlesztő – csak velük foglalkozik, akkor kiderül, hogy bizony ők is képesek figyelni és koncentrálni, csak másképp és más keretek között, mint az úgynevezett „neurotipikus” társaik.

Egészségügyi partnerünk, a  írása következik.

Mit is jelent az, hogy neurotipikus vagy atipikus?

A neurotipikus (röviden NT) személyek azok, akiknek az idegrendszeri fejlődése a „nagy átlaghoz” hasonlóan zajlik. Könnyedén építenek szociális kapcsolatokat, beszéd útján kommunikálnak, és általában illeszkednek a megszokott oktatási rendszerhez. Az „atipikus” kifejezés ezzel szemben azokat a gyerekeket (és felnőtteket) takarja, akik valamilyen idegrendszeri sajátossággal élnek – például ADHD-val, autizmus spektrum zavarral, tanulási zavarokkal. Ők nem feltétlenül betegséggel élnek, egyszerűen csak másképp működnek. És ez a „másság” gyakran különleges tehetséggel is párosulhat.

A jogszabály szerint különleges bánásmódot igényelnek:

    • a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek,
    • a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdők (BTMN),
    • valamint a kiemelten tehetséges tanulók is.

Szerencsére egyre több információ érhető el ezekről az atipikus fejlődésű gyerekekről. Ezek a tudások segítenek abban, hogy jobban megértsük őket, akár szülőként, akár pedagógusként.

A tanórák „végigülése” nem egyenlő a figyelemmel.

Az ADHD-s gyerekek előbb-utóbb megtanulják, hogy végig kell ülniük az órát, de ez nem jelenti azt, hogy figyelni is tudnak. Sokan közülük egyszerűen nem képesek hosszabb ideig összpontosítani, főleg, ha a feladat nem érdekli őket. Az egyik legnagyobb kihívás számukra, hogy nem tudják időre befejezni a feladataikat, mert későn kezdenek neki vagy közben teljesen elkalandoznak.
Sokszor ezért az ő feladatlapjuk maszatos, gyűrött, a kézírásuk nehezen olvasható. És sajnos ilyenkor a tanárok – teljesen tévesen – gyakran lustának vagy trehánynak bélyegzik őket.

Az ADHD nem azonos az alacsony intelligenciával!

Gyakori tévhit, hogy aki hiperaktív vagy figyelemzavaros, az „butább”. Ez egyszerűen nem igaz. Számtalan kutatás bizonyítja, hogy magas intelligenciaszinttel is lehet valaki ADHD-s. A gond nem az IQ-val van, hanem azzal, hogy az illető nem tudja a hagyományos keretek között megmutatni, mire képes.

A „DISZ” és az ADHD kéz a kézben járhat

Az ADHD-s gyerekeknél sokszor társulnak egyéb tanulási nehézségek is, például diszlexia (olvasási nehézség), diszkalkulia (számolási zavar) vagy diszgráfia (írási probléma). Ezek már óvodás korban megjelenhetnek: nehezebben beszélnek, keverik a hangokat, gyengébb a kézügyességük.

Ilyenkor nem érdemes várni! Ha gyanús jeleket látsz, vidd el a gyereket tanulási képességvizsgálatra a pedagógiai szakszolgálathoz. Ott meg tudják állapítani, van-e probléma, és ha igen, hogyan lehet fejleszteni. Az óvodák, iskolák általában javasolni is szokták ezt, de te magad is kezdeményezheted. Ha hivatalos vizsgálat történik, az intézmény extra időt, fejlesztést tud biztosítani a gyerekednek például dolgozatíráskor vagy tanórán.
A tanulási nehézségek nem elkerülhetetlenek, a kulcs az, hogy időben felismerjük őket, és elkezdjük a megfelelő támogatást. Így a hiperaktív gyerekek nemcsak beilleszkedni tudnak az iskolai közösségbe, hanem fejlődni is – a saját tempójukban, a saját útjukon.

További részletek: Hiperaktivitás és a tanulási részképességzavar

Kölöknet hozzászólás

aláírás