Iskola

Milyen egy bilingual gimnázium?

Angol tanár brit zászlót mutat be az osztályteremben.

A legújabb (2023–2024-2025-ös) kompetenciamérések alapján a Bilingual Program diákjai nemcsak angolból jeleskednek, hanem matematikából, szövegértésből és természettudományokból is átlagosan közel 100 ponttal múlják felül az országos átlagot. Tehát szülőként nem kell tartani attól, hogy a co-teaching módszeren alapuló nyelvtanulás a tanulmányi teljesítmény rovására menne, épp ellenkezőleg, úgy tűnik, inkább erősíti azokat. De mi a titka ennek az úgynevezett váltott nyelvi módszernek? Hogyan működik egy bilingual gimnázium?

Sok család számára komoly tétje van a középiskolai felvételi időszakának. Mivel a fiataloknak később egy globális versenyben kell helytállniuk, egyre több szülő olyan intézményt keres, ahol az idegen nyelv — különösen az angol — nem külön tantárgy, hanem a mindennapi tanulás és kommunikáció szerves része.

Bilingual jelentése

A kétnyelvű oktatás, amelyben a tanulók bizonyos tárgyakat idegen nyelven tanulnak, több formában is jelen van Magyarországon, ám a Bilingual Gimnáziumi Program új szintre emeli ezt a szemléletet. A program lényege, hogy a diákok a fő tantárgyakat két nyelven tanulják, ráadásul úgy, hogy a tanórákat egy magyar és angol anyanyelvű pedagógus közösen vezeti, így a diákok számára az angol a tanulás természetes közege lesz. A váltott nyelvű, úgynevezett co-teaching módszer a kétnyelvű családok működését idézi: a nyelvhasználat nem cél, hanem kommunikációs eszköz, így a diákok szinte észrevétlenül és gyorsan sajátítják el a magabiztos nyelvhasználatot – írja tájékoztatójában a Bilingual Gimnáziumi Program.

Bilingual gimnázium

A British Council által elismert program hatékonyságát számos friss tanulmányi felmérés igazolja. A bilingual módszert már az általános iskolában elkezdő tanulók a nyolcadik osztály végére elérik az emelt szintű érettségihez szükséges nyelvtudást (B2), míg a gimnáziumi programban a 11. évfolyamra 87 százalékuk megszerzi a felsőfokú, Cambridge C1 nemzetközi nyelvvizsgát, ami közel anyanyelvi kommunikációt jelent. A módszernek köszönhetően azok a gimnáziumi diákok is elérik ezt a szintet, akik általános iskolában nem a bilingual rendszerben tanulták az angolt.

A legfrissebb (2023-as, 2024-es és 2025-ös) országos kompetenciamérések szerint a Bilingual Program diákjai matematikából, szövegértésből és természettudományokból is átlagosan közel 100 ponttal jobban teljesítettek az országos átlagnál. Ahogy Dr. Kovács Judit, az ELTE docense, a kétnyelvű oktatás kutatója rámutat: 

   “a kétnyelvű tananyag folyamatos “dekódolása” olyan mértékű szellemi energiákat katalizál, amelyek más területekre is kiterjednek, így általában is javítják a diák teljesítményét.”

A Bilingual Program nemcsak a nyelvtanulásban, hanem pedagógiai programjában is a nemzetközi szemléletet képviseli. A diákokat partnerként kezeli, együttműködésre ösztönzi őket, és a közös projektmunkák, vitakultúrát fejlesztő események, valamint a nemzetközi hátterű tanári kar révén olyan nyitott tanulási környezetet teremt, ahol a nyelv és a gondolkodás egyszerre fejlődik. A program kiemelt célja az is, hogy a tanulók felkészítést kapjanak külföldi egyetemekre — a tanítási idő részeként, külön elfoglaltság nélkül.

„9. és 10. évfolyamon a diákokkal együtt térképezzük fel, hogy mi érdekli őket és miben tehetségesek, majd az utolsó két évben segítünk megtalálni a megfelelő hazai vagy külföldi egyetemet, és megtanítjuk a sikeres felvételihez szükséges kompetenciákat és szaknyelvi szókincset. — meséli Anthony J. Laudadio (USA), a program szakmai vezetője.

2025. november 18-án bemutató

A Bilingual Gimnáziumi Program november 18-i eseményén, az Európa 2000 Gimnáziumban a látogatók interaktív órákon, tanár-diák beszélgetéseken és az ELTE, valamint a University of Cumbria szakértőinek közreműködésével kaphatnak betekintést abba, hogyan működik a bilingual módszer a gyakorlatban, valamint hogyan készülhetnek fel a diákok a külföldi továbbtanulásra.

Új, játékos segítség a felvételire: Bagoly mondja… gyakorlókártya

A Kölöknet frissen megjelent Bagoly mondja gyakorlókártyája minden korosztály számára hasznos lehet, de különösen ajánlott a felsős diákoknak, akik központi írásbelire készülnek. A játékos feladatok nemcsak szórakoztatóak, hanem hatékonyan segítik a memorizálást és a nyelvi logika fejlesztését is.

Ráadásul a kártyacsomag kevesebbe kerül, mint egy 45 perces különóra, mégis hosszú távon építi a gyerek magyar nyelvi tudatosságát. Ha a felvételiző naponta csak öt percet játszik vele, az írásbeli teszten már ismerősként találkozik a közmondások logikájával – még akkor is, ha egy-egy konkrét mondással korábban nem találkozott.
A Bagoly mondja… gyakorlókártya elérhető a TEA Kiadó webshopjában.

Bagoly mondja kártyák közmondások tanulásához #felvételi #központi felvételi #közmondás #szólás-mondás #nyolcadikos felvételi #írásbeli felvételi #gimnáziumi felvételi #felvételi előkészítő