Iskola

Krízis a krízisben – Így segíthetünk a bezártságra kényszerült kamaszoknak túlélni ezt az időszakot

Szakember segítségével járjuk körbe, mit tehetnek a szülők, hogy a gyerekek jobban érezzék magukat ebben a nehéz helyzetben. - olvasható az SZMO oldalán. 

Aligha akad olyan ember a világon, akinek az életére így vagy úgy, ne lett volna hatással a COVID-19 megjelenése. Lassan egy éve határozza meg a mindennapokat a járványhelyzet, és nem tudni még, mikor lélegezhetünk fel, ahogy azt sem, lesz-e még olyan az élet, mint a pandémia előtt. Nem meglepő, hogy egyre több kutatás igazolja, hogy a most már lassan egy éve fennálló helyzet komoly kihívást jelent a mentális egészségünk szempontjából.

Különösen nehéz helyzetben vannak a középiskolások, akik tavaly március közepétől a tavaszi félév végéig otthonról tanultak, majd jött a nyári szünet, és szeptemberben újra minden a régi kerékvágás szerint haladt, de november közepe óta megint online folyik az oktatás, egyelőre úgy tűnik, jó darabig ez így is marad. Az elszigeteltség, a magány, a bizonytalanság, a közösségi élmények hiánya pedig nagyon megviseli a fiatalokat, ugyanakkor a szülők, a családok sokat tehetnek azért, hogy javítsanak a helyzeten. Trencsánszky Magdolna tanácsadó szakpszichológus úgy fogalmaz, ez most krízis a krízisben.

„A korlátozások megakasztják az élet szokásos menetét: maradj a családoddal, ne találkozz a barátaiddal, ez mind szembemegy azzal, ami most természetes lenne, hiszen éppen azokkal az emberekkel van összezárva, akiktől egy egészségesen fejlődő kamasz éppen eltávolodni igyekszik”

– mondta a szakember. Alapesetben ez az időszak arról szól, hogy a tizenévesek keresik magukat, a saját magukról kialakított képet pedig nagyban meghatározzák az interakciók a kortársakkal, a visszacsatolások, ez pedig most mind leszűkült.

„A social media hamis tükrével ellentétben, normál esetben, a hétköznapokban valódi, élő reakciókat kaphatnak: egy kacsintás, egy spontán megjegyzés, hogy milyen jól néz ki a szerelése vagy a haja, a tanár gesztusai, megjegyzései, a szünetekben a beszélgetések, órákon a beszólások, ezek online nem igazán működnek, hiányzik a metakommunikáció” – sorolja Trencsánszky Magdolna. A szakember kitér arra is, hogy nagyban megnehezíti a kamaszok életét az, hogy minden hiányzik most az iskolából, ami valamiféle pluszt nyújt a tanulás mellett, ami színesebbé teszi az iskolai napokat.

A barátok, osztálytársak fizikai közelsége, a közös élmények segíthetnek enyhíteni a nyomást és stresszt is, de most nincs más, csak a tanulás, a követelmények. A serdülők pedig erre így, megfosztva az iskolai élet járulékos dolgaitól egyre kevésbé motiváltak, és egyre fáradtabbak.

„Az iskolába járás nyújt egyfajta keretet, van egy napirend, vannak az órák között szünetek, vannak délutáni programok, edzés, magánórák, zeneiskola, együtt eltöltött szabadidő, társas összeverődés, közös pizzázás, stb. Most ez borult fel teljesen, és ez minden kamaszt – akár introvertált, akár extrovertált – negatívan érint”.

A cikk teljes egészében a szeretlekmagyarorszag.hu oldalán olvasható. 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás