Iskola

Zsarolja a kormány a pályát elhagyni tervező pedagógusokat

Nagy Erzsébet: "Minderről egyszer sem beszéltek a korábbi egyeztetéseken".

Lényegesen kevesebb végkielégítésre számíthatnak azok a pedagógusok, akik nem fogadják el, hogy az új pedagógus jogállási törvény – közismertebb nevén: státusztörvény – bevezetése után már nem közalkalmazottként, hanem „köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban” kelljen dolgozniuk. A parlamentnek múlt kedden benyújtott törvényjavaslat szerint, akik idén szeptember 15-29. között írásban úgy nyilatkoznak, hogy nem fogadják el a jogállásváltást:

  • 20 évnél kevesebb ledolgozott idő után mindössze egy havi,
  • 20-30 év között két havi,
  • afölött három havi végkielégítést kaphatnak

- írja a nepszava.hu.
 

Ezek jóval alacsonyabb értékek annál, mint amennyit normál esetben járna végkielégítésként. A tervezet is egyértelművé teszi, hogy például az, aki nem ellenkezett és elfogadta a jogállásváltást, 20 év után nyolc havi végkielégítést kaphat majd, míg az, akinek már van 20 éves munkaviszonya, de most szeptemberben úgy nyilatkozik, nem hajlandó a státusztörvény alatt tovább dolgozni, csak két havit.

– Ez az intézkedés a munka világától teljesen idegen, egyetlen célja van, hogy a kollégákat a státusztörvény elfogadására kényszerítse és visszatartsa őket a pályaelhagyástól. Illetve hogy megbüntessék azokat, akik ennek ellenére is elmennek – nyilatkozta a Népszavának Nagy Erzsébet. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője arra is rámutatott, hogy a tervezet szerint még annak a kevés végkielégítésnek egy részét is vissza kell fizetniük azoknak, akik felmondásuk után 31-90 napon belül mégis visszamennek tanítani, mert például nem találtak más munkát. Az érdekvédő szerint mindez alkotmányjogilag aggályos, ha a törvényjavaslatot nem vonják vissza vagy nem módosítják, a PDSZ az Alkotmánybírósághoz fordulhat majd.

"Minderről egyszer sem beszéltek a korábbi egyeztetéseken"

Nagy Erzsébet elmondta, a köznevelési államtitkárság képviselői minderről egyszer sem beszéltek a korábbi egyeztetéseken, sőt épp arra tettek ígéretet, hogy akik nem fogadják el a jogállásváltást, azoknak a közalkalmazotti törvény szerinti felmentéssel és végkielégítéssel szűnik meg a jogviszonyuk. Ezt Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke is megerősítette, aki szintén jelen volt az egyeztetéseken.

A szándék egyértelmű, meg szeretnék akadályozni, hogy sokan felmondjanak. De nem tudom, ennek mekkora lesz a visszatartó ereje, szerintem az önkényes áthelyezésektől, a túlmunkák emelkedésétől való félelem erősebb a pályát elhagyni tervezők körében, aki tud, a versenyszférában keres állást magának

– fogalmazott a PSZ alelnöke.

Az új pedagógustörvényről a következő napokban szavaz a parlament, ám előtte az Országgyűlés Kulturális Bizottságában is megvitatják. A HVG szerint pénteken rendkívüli ülést tarthat a Parlament, amelyen státusztörvény is napirendre kerülhet.

Forrás: nepszava.hu
Fotó: Anna Schwelung

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás