Iskola

Új lehetőségeket kapnak a tanulási nehézséggel küzdő gyermekek - nyilatkozta a Pedagógiai szakszolgálat főigazgatója

A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója szerint új továbbtanulási lehetőségeket kapnak a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek a köznevelési törvény közelmúltban elfogadott módosításával.

Mosányi Emőke az M1 aktuális csatornán hétfőn azt mondta: a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek bizonytalanabbul, lassabban tanulnak átlagosan fejlődő társaiknál, ugyanakkor kiemelt tanári, szülői odafigyeléssel meg tudnak felelni az iskolai elvárásoknak.
    

A főigazgató szerint az osztályozás folyamatos bevezetése megfelelő motivációt jelent majd náluk, így sok tanulási nehézséggel küzdő gyermeknek nem kell majd 14-18 éves korában szembesülnie például azzal, hogy azért nem tud továbbtanulni, mert egy klasszikus érettségi tantárgyból nem kapott érdemjegyet.
 

A múlt héten kedden a parlament kormánypárti többsége elfogadta a Taigetosz-törvényként elhíresült köznevelési törvény azon módosítását, amely szerint megvonná bizonyos tantárgyak esetében a felmentés lehetőségét a BTMN-es diákoktól. Arra utalva ezzel, hogy sokan élnek vissza a felmentésekkel. Igaz ugyan, hogy erről semmilyen felmérést nem készítettek. 

Gyarmathy Éva, az MTA TTK tudományos főmunkatársa és a magyarországi Diszlexia Központ alapítója szerint azonban ez teljesen elfogadhatatlan megállapítás, mivel a felmentéseket szakemberek állítják ki, nem pedig maguk a gyerekek. 

Óriási hiba, állapítja meg több pedagógus, és szülő is, ha a kormány a törvénymódosításával azt reméli, hogy majd bárki is az érintettek közül majd jobban ösztönözve lesznek, és könnyebben le fogják tudni küzdeni a meglévő gondokat. 

tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek a köznevelési törvény közelmúltban elfogadott módosításával.


Forrás: MTI 2017. június 5., hétfő 9:49

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás