Iskola

Ők sem tanítják innentől fogva a kézírást

2016 őszétől nem tanítanak kézírást a finn iskolákban – lepte meg a hír nemrég a nagyvilágot. Eljöhet egy új analfabetizmus kora – értesült a Népszabadság.

A cikk szerint a finn oktatásügy immár úgy ítéli meg, hogy nincs értelme papírral, ceruzával vesződni egy olyan korban, amelyben minden a kommunikációs elektronikus eszközökről szól. „A jó gépírási készség ma már alapvető” – vallott a finn Nemzeti Oktatási Bizottság egyik tagja a Helsinki Timesnak.

A grémium most simítja az utolsókat a jövő írásoktatási programján – tette hozzá. Elismerik ugyan, hogy a kézírásoktatás megszüntetése hatalmas kulturális átalakulást eredményez majd, de hozzátették azt is, hogy az iskoláknak meg kell teremteniük a teret a kézírást nélkülöző oktatáshoz. Nem lesz rövid futam – jegyzik meg ugyanott –, az ország oktatási intézményeiben ugyanis igen nagyok az eltérések a számítógéppel történő tanítás arányait illetően. Vannak helyek, ahol minden gyerek saját tablettel tanul, míg máshol teljes iskoláknak is csak egyetlen számítástechnika-teremre futja.

A turkui egyetem professzora, az anyanyelvi oktatás első számú helyi szakértője, Katri Karasma érdeklődésünkre közölte: az oktatási döntnökök úgy találták, hogy a gyerekeket túlságosan megterhelné, ha háromféle írásformát kellene egyszerre bebiflázniuk – vagyis a folyó kézírást, a kis- és nagybetűs kézírást és a gépírást –, és a hagyományos kézírást dobták ki a készletből. (Kézzel tehát írnak a gyerekek, csak afféle „nyomtatott” betűket.) A program élénk társadalmi vitát váltott ki az országban, sok volt az ellenzője, és ő sem tartja helyes lépésnek. Megjegyezte: a maga részéről jó megoldásnak tartaná, ha az elsősökkel a jövőben olyan gyakorlatokat végeztetnének, amelyek révén a kézírást is el tudnák sajátítani.

A cikk folytatása itt olvasható.

 
Kölöknet hozzászólások  
(5 hozzászólás) 
2015 február 05.
Friedmann Sára
A diszgráfia és diszlexia, pedig egyre nő.
2015 január 28.
Lannert Judit
Kedves John Watson! Ez a kacsa azért majdnem hattyú. A folyóírás, nyomtatott betűkkel való írás és gépelés hármasában egyértelműen a harmadikra tette a voksát a finn oktatás - habár a tanítóknak persze nem tiltják meg a többi módszert. Kérdés, hogy milyen különbség van a finommotoros mozgás fejlesztésében a folyó és nyomtatott kézírás között. De a lényeg, hogy a kisgyerekek már tableteken tanulnak, ahol valóban a gépelés a legfontosabb. Erre tanítják meg őket elsőre és utána jöhet a kézzel írás is, ha még belefér. A Helsinki Times itt olvasható: http://www.helsinkitimes.fi/finland/finland-news/domestic/12767-schools-will-start-teaching-typing-instead-of-longhand-2.html
2015 január 27.
John Watson
Újabb kacsa terjed Magyarországon a finn oktatásról, aminek a Kölöknet és a Népszabadság is felült. A valóság: http://www.nyest.hu/renhirek/finnorszagban-mar-nem-tanitjak
2015 január 23.
kiscsirke
De gáz, hogy ilyesmivel ma dicsekedni lehet...
2015 január 15.
ubu1
Nagyon jó ötlet, én is támogatom. Fejlődni kell, különben elmegy a világ mellettünk. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, nem arról van szó, hogy egyáltalán ne írnának kézzel. Csak arról, hogy nem tanulják be készség szinten két különböző betűtípus rajzolgatását.
(Én még a régi rendszerben tanultam, az írás tanulás tanéveiben az osztályom számítógépes felszereltsége két Commodore Plus 4-es volt kazettás magnóval.)
Megtanultunk kézzel írni, használtuk majd' 8+4+5 éven át, aztán én konkrétan egy (!) év alatt teljesen elfelejtettem. A nevemen kívül mást nem tudok folyó írással leírni, legfeljebb, ha nagyon koncentrálok. De ha tudnék, akkor sem tudná más elolvasni. Talán ezért is szoktam le róla. A nyomtatott betűkkel legalább nincs ilyen probléma.
Összes hozzászólás (5) megtekintése »
Kölöknet hozzászólás
aláírás

XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó