Iskola

Különleges első osztály indul szeptemberben

Az országban egyedülálló, a művészeti tárgyakra alapozó képzést indít szeptemberben leendő első osztályosoknak Petőfi Művészeti Nevelési Program elnevezéssel a soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény.

A program a Soproni Petőfi Színház, a Sopron Balett és a Pendelyes Kulturális Egyesület együttműködésével valósul meg. Sipos Ferenc igazgató közölte: a leendő első osztályos gyerekek az intézményben érvényben lévő tantervhez igazodva sajátíthatják majd el a különböző művészeti ágak, elsősorban a tánc és a mozgásművészet alapjait, amelyeket a későbbi évfolyamokon kiegészítenek például a drámaoktatással.

Fotó – és valószínűleg az ötlet is –  innen

A cél, hogy a szabályozott órakereten belül használják ki a művészetek nevelésben betöltött fejlesztő hatását, valamint a gyermekek egyéni és csoportos képességeinek erősítését. Az első évfolyam tananyagának kidolgozása jelenleg folyamatban van – fűzte hozzá, kitérve arra, hogy igény esetén egyszerre akár két osztályt is indíthatnak.

Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója elmondta, hogy a teátrum és a Sopron Balett segíti a képzésben az oktatási intézményt, emellett teret ad majd a gyerekek színpadi tevékenységének is. Jövőre például a Diótörőt mutatja be a Sopron Balett William Fomin rendezésében, az előadásban akár a programban részt vevő gyermekek is szerepelhetnek majd – fűzte hozzá a teátrum vezetője.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás