Iskola

Mi köze van a biciklizésnek a diszlexiához?

Ha megértjük azokat a kognitív képességeket, amelynek a segítségével biciklizni tanulunk, máris közelebb kerültünk a diszlexia mögötti okok feltérképezéséhez és a probléma kiküszöböléséhez – állítják a szakemberek.

A Carnegie Mellon University tudósai azt vizsgálták, hogy a kerékpározás elsajátítása során használt képességkészlet milyen hatással van arra, ahogyan a diszlexiások bizonyos beszédhang-kategóriákat elsajátítanak, majd alkalmaznak. Úgy tűnik, hogy a beszéd lekövetésének nehézsége a diszlexiának csak egy hatása, de semmiképpen nem az oka.

“Az eddigi kutatások főként azt vizsgálták, hogy milyen neurológiai hiányosságok akadályozzák a szavakat alkotó hangok dekódolását, amely a diszlexiások esetében a vizuális megjelenítésnél okoz problémákat. Most azonban úgy néz ki, hogy az implicit, tudattalan tanulás képessége az, ami sérült a diszlexiásoknál, és ez jól látszik akkor is, amikor biciklizni tanulnak, vagy egyéb, nem nyelvi feladatokat végeznek” – állítja a kutatást vezető Lori Holt.

A szakember szerint a megoldás az implicit tanulási folyamatok megértésében rejlik, a segítséget ezen az úton pedig hosszútávon az jelentheti a diszlexiával küzdők számára, ha rendszeres gyakorlatokkal újrakondicionálják fonológiai és olvasási képességeiket. Erre Holt szerint egyre korszerűbb módszerek állnak majd a gyerekek és felnőttek részére.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás