Iskola

Összevonták a marcali szakképző és a szőcsényi középiskolát

Összevonta a képviselő-testület a marcali szakképző és a szőcsényi középiskolát. A hírek szerint ez a szakképző bezárását jelenti. A marcali képviselő-testület december 20-ai ülésen döntött úgy, hogy összevonja a Marcali Szakképzőt, valamint a szőcsényi Széchenyi Zsigmond Szakközép és Szakiskolát. Egyúttal határozott arról is, hogy a két intézménynek közösen százmillió forintos takarékossági koncepciót kell letennie. Ebből a marcali középiskolára negyven millió forint jutott: amit le is tettek a kért határidőre részletes költségvetési táblázatokkal alátámasztva.

Az, hogy az összevonás a továbbiakban mit takar, arról még testületi határozat nem született. Bodrogi Csaba a Marcali Szakképző iskola igazgatója a Somogyi Hírlapnak azt mondta, Ő azt az információt kapta, hogy ez a beolvadást jelenti a szőcsényi intézménybe. Mint mondta, ez alatt az értendő, hogy az iskola jogutód nélkül megszűnik, az épületre lakatot tesznek és mivel a városban jó helyen fekszik, hamar gazdára talál majd az ingatlan.

A lap kérdésére azt is elmondta Bodrogi Csaba, hogy a képzésben részt vállaló partnercégek támogatásként jelezték, hogy továbbra is igényt tartanak bőrdíszművesekre, pékekre, mezőgazdasági gépszerelőkre, CNC forgácsolókra és még számos szakemberre - adta hírül az Orientpress. Velük közösen a sokat emlegetett duális képzésnek, ami a vállalkozások és iskola együttes munkáját jelenti, részben már megteremtettük a feltételeit. A szakképzési évfolyamok diákjainak több mint fele tanulószerződéssel, vállalkozóknál sajátítja el a gyakorlati fogásokat.

A beolvasztás azt is jelenti, hogy az uniós pályázatokba foglalt kötelezettségeiket megszegik, ami a támogatás visszafizetéséhez is vezethet. A két pályázat támogatási összege több mint 250 millió forint.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: iskola, hír, szakképzés

Kölöknet hozzászólás

aláírás