IskolaTanulás

Beskatulyázzák a gyerekem! (1. rész)

Megesett már önnel, hogy egyetlen benyomás alapján ítélt meg valakit, és ettől az ítélettől nem, vagy nehezen szabadult meg? Előfordult, hogy önt vagy gyermekét skatulyázták be nem kifejezetten pozitív végkicsengéssel? A nem megfelelő értékelés és visszajelzés a gyerekeket nagyon korán zsákutcába viheti. Skita Erika kommunikációs hídépítő szakember cikksorozata ezt a témakört járja körül a Kölöknet portálon.

A skatulyázás leginkább negatív jelzőkkel és tapasztalatokkal kapcsolatban kerül említésre. Alapvetően azért skatulyázunk, mert ez gondolkodásunk számára egyfajta egyszerűsítő mechanizmus. Könnyebb alapvető kategóriákba sorolni a bennünket körülvevő világot aszerint, hogy vannak bizonyos közös minták – és ez igaz a környezetünkben élő emberek viselkedésére is.

Azonban komoly veszélye van annak, ha másokat pillanatnyi viselkedésük alapján ítélünk meg. Egyrészt hamis képet állíthatunk fel róla, amelyet azonban a skatulyázás jellegzetességei miatt nehezen tudunk megváltoztatni. Másrészt a skatulyázás szubjektív ismérveken nyugszik: azt mutatja meg, hogy számomra milyen az a személy. Aki egy másik helyzetben, közösségben, más tanárral kapcsolatban mutathat az általam felállított skatulyával ellentétes tulajdonságokat is.

Amikor a gyermek elfogadja a skatulyáját

Egy általános iskolában nyílt nap volt, idegen nyelvi óra. A tanító néni óra végén szorgalmi feladatot adott fel, kisötösért. A gyerekek többsége jelentkezett, a tanító néni elkezdte kiosztani a feladatlapokat, miközben hozzátette:
– Ez egy kicsit nehezebb feladat, mint amit eddig kaptatok, de biztos meg tudjátok majd oldani.
Majd amikor odaért az egyik kislányhoz, megkérdezte:
– Panka, biztos, hogy te is szeretnél???
Mire a kislány halkan, bizonytalanul válaszolt:
– Igen...
A tanító néni osztotta tovább a lapokat, és alig ért a következő gyerekhez, a kislány már adta is vissza a feladatot.
– Kinga néni, én inkább mégsem szeretném...

A tapasztalat az – és ebben megerősít  több mint 300 szülő tapasztalata – , hogy a skatulyázás szavak nélkül is megtörténik. Az általunk vezetett gyakorlatok során általában legfeljebb 2 percen belül mindenki rájön a játékban kapott skatulyájára, pedig azt nem mondja ki senki. Az egyik – még engem is szíven ütő – játékban egy pedagógusoknak szóló fél napos képzésen a pedagógust játszó szereplő így reagált: „De én tudom, mert ismerlek…”

Nagy hatása volt ennek a mondatnak az egész csoportra, egy pillanatra megállt az idő, és elgondolkodtunk, mondtuk-e, mondták-e már nekünk ezt, amikor nem a magunk skatulyája szerint viselkedtünk?

A skatulyázás veszélye annak szubjektivitása mellett leginkább az, hogy elveszi a lehetőséget az adott személytől, legyen az felnőtt vagy gyerek, hogy meglássa saját személyiségének valódi elemeit, annyira egy-két hangsúlyos részletre fókuszálunk, és fókuszál ő maga is ezáltal.

Nagyon találóan fogalmazta meg egy édesanya: mindegy, mit teszek, hiszen a másik úgy reagál, mintha én most is olyan lennék, amilyennek gondol engem…

És így vesszük el a kedvüket attól, hogy változzanak, és kibújjanak a maguk kis dobozából. Folyton visszatuszkoljuk őket, és csodálkozunk, ha mindig gond van velük.

A szerzőről

dr. Skita Erika jogászból lett kommunikációs hídépítő, mediátor és tréner, aki legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a szülők és a pedagógusok megismerjék az empátiára épülő kommunikációt, és elkezdjék azt használni a gyakorlatban. Erika férjével közösen 2010 óta tart tréningeket, előadásokat, workshopokat, hogy minél többen megismerhessék az empátia és együttműködés jótékony hatásait a mindennapokban: a családban és az oktatás területén egyaránt.

A kommunikáció több a kimondott szavaknál – www.ertsunkszot.hu – , hogy meghalld, ami nem hangzott el!


 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XA szív vége - Teakiadó