„Nem játszik velem senki” – Mit tegyünk, ha a gyerek magányosnak érzi magát az óvodában?

Nem minden egyedül játszó gyerek magányos

Az óvodáskor a barátkozás tanulásának fontos időszaka. A gyerekek fokozatosan megtanulják, hogyan kapcsolódjanak be mások játékába, hogyan osztozzanak a játékokon, és mit tegyenek, ha nem mindenki ugyanazt szeretné.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) szerint hároméves kor körül egyre nagyobb szerepet kap a közös játék, és elkezdődnek az első barátságok. Ezek a kapcsolatok azonban még változékonyak lehetnek.

Van, aki könnyen odalép egy másik gyerekhez, más előbb hosszasan figyeli a többieket. Az sem feltétlenül gond, ha egy óvodás időnként szívesebben játszik egyedül. Azt érdemes megfigyelni, hogy ő maga hogyan érzi magát. Elmélyülten épít egy várat, és elégedett? Vagy szeretne csatlakozni a többiekhez, de újra meg újra egyedül marad?

Mit kérdezzünk, ha azt mondja, senki sem játszik vele?

Amikor a gyerek arról mesél, hogy senki sem akart vele játszani, szülőként legszívesebben azonnal megvigasztalnánk, vagy tanácsot adnánk neki. Pedig ilyenkor többet segíthet, ha először figyelmesen meghallgatjuk. Kérdezzük meg, kivel szeretett volna játszani, hogyan próbált csatlakozni a többiekhez, és mi történt ezután. Arra is rákérdezhetünk, volt-e valami, amit aznap szívesen csinált az óvodában. 

A barátkozást is lehet gyakorolni

Otthon játék közben is segíthetünk a gyereknek abban, hogy könnyebben merjen közeledni másokhoz. Eljátszhatjuk például a plüssállatokkal, hogy néhányan már együtt építenek valamit, és egy új szereplő szeretne csatlakozni hozzájuk. Kitalálhatjuk együtt, hogyan kérdezhetné meg, hogy ő is beszállhat-e, és mit tehetne, ha a többiek éppen nem szeretnének új játszótársat. Az ilyen helyzeteket könnyebb otthon, nyugodt körülmények között kipróbálni, mint élesben, egy egész óvodai csoport előtt. A barátkozást az is segítheti, ha időnként meghívunk egy óvodai társat közös játékra, vagy találkozunk vele a játszótéren. Két gyereknek sokszor könnyebb egymásra hangolódnia, mint egy nagyobb társaságban.

Mit mondjunk az óvónőnek?

Ha a gyerek rendszeresen arra panaszkodik, hogy nincs kivel játszania, érdemes az óvodapedagógust is megkérdezni, ő mit tapasztal napközben. Van-e olyan gyerek, akivel szívesen tölti az idejét, próbál-e bekapcsolódni a közös játékokba, és hogyan fogadják ilyenkor a többiek? Az óvodapedagógus olyan helyzeteket is észrevehet, amelyeket a gyerek otthon még nem tud pontosan elmesélni.

Ha a gyerek nehezen barátkozik, az óvónő segíthet neki közeledni a többiekhez, például bevonhatja egy olyan közös játékba, amelyben kezdetben csak két-három gyerek vesz részt. Később érdemes újra egyeztetni vele, hogy sikerült-e a gyereknek jobban beilleszkednie.

Mikor kell komolyabban venni a helyzetet?

Egy-egy elutasítás, veszekedés vagy barátság felbomlása még nem jelenti azt, hogy a gyereket rendszeresen kirekesztik. Más a helyzet, ha tartósan kimarad a játékokból, gyakran sír emiatt, nem akar óvodába menni, vagy arról számol be, hogy a többiek szándékosan bántják, megalázzák.

Ha a gyerek arról mesél, hogy a többiek rendszeresen csúfolják vagy bántják, mindenképpen beszéljünk az óvodapedagógussal, és közösen keressünk megoldást arra, hogy az ilyen helyzetek ne ismétlődjenek meg.

Ha a gyerek hosszabb időn át nehezen találja a helyét a közösségben, vagy azt vesszük észre, hogy olyan dolgok is nehezebben mennek neki, amelyekkel korábban nem volt gondja, érdemes a gyermekorvossal is beszélni. Ő segíthet eldönteni, szükség van-e további vizsgálatra vagy szakember bevonására.

Nem az a cél, hogy minden óvodásnak sok barátja legyen. Az sem baj, ha a gyereknek csak egy-két társa van, akivel igazán szeret játszani. Arra viszont szüksége van, hogy ha szeretne kapcsolódni a többiekhez, kapjon segítséget, és ne maradjon tartósan egyedül a nehézségeivel.

Nyitókép: Canva