Szülő- és gyereknevelés

A gyereknek suli után játszania kell, nem tanulni! Ezért én csinálom meg a házi feladatát!

Sokan rosszallják az ausztrál anyuka gondolkodását, véleményük szerint ezzel csak rossz példát mutat a gyerekének. 


Egy háromgyermekes ausztrál anya a Kidspot oldalán mesélte el, hogy ő bizony nem kényszeríti a gyerekeit arra, hogy az iskola után is tanuljanak, sőt, ő maga írja meg helyettük a házi feladataikat.

"Büszke vagyok arra, hogy én csinálom meg a leckéket, mert szerintem nevetséges az, hogy ilyen kicsi gyerekeknek házifeladatot adnak. Már így is olyan sok a nyomás rajtuk az iskolában. Elvárják, hogy bizonyos szinteken teljesítsenek, elérjenek bizonyos célokat, jó jegyeket szerezzenek. Csomó dolgozat, szintfelmérés, sportverseny van. Ez egyszerűen túl sok nekik. Szerintem az, hogy még több feladatot adnak nekik, egyszerűen röhejes. Ezért is avatkoztam bele ebbe"

- magyarázta a nő.

Először bement az iskolába és elmondta az aggályait a tanároknak és a többi illetékes dolgozónak, de mivel nem talált megértésre, és ezek után is ugyanúgy elvárták a gyerekeitől a házi feladat megírását, úgy döntött, ez esetben ő maga menti fel ez alól őket.

A legkisebb gyereke még csak másodikba jár, és mivel neki írásban kell megoldani a feladatokat, ezért az anya lediktálja neki a szavakat, mondatokat, a matematika feladványok megoldásait. A negyedikes és a hatodikos gyerek esetében egyszerűbb a dolga, hiszen nekik már a leckét többségét számítógépen kell megcsinálni, de a makettépítés és egyéb kreatív feladat sem okoz neki gondot.

A nő tisztában van vele, hogy sokan nem értenek egyet az elveivel, de úgy gondolja, joga van ehhez.

Gyakran kapja meg azt másoktól, hogy ezzel nem mutat jó példát a gyerekeinek, hiszen így megszokják, hogy mindig más csinálja meg helyettük a teendőiket. Az anya szerint azonban nem az általános iskolában kell kialakítani a gyerekek leendő munkamorálját.

Azért is kritizálják, mert egyesek szerint ezzel arra tanítja a gyerekeit, hogy hazudjanak a tanáraiknak. Ő viszont úgy gondolja, hogy ha nem lennének ilyen indokolatlan elvárásaik és nem helyeznének ekkora nyomást a gyerekekre, akkor nem lenne szükség ilyesmire. Ráadásul azért sem tartja rossznak azt, amit csinál, mert az iskola a kérése ellenére sem volt hajlandó változtatni az álláspontján.

A cikk folytatása: szeretlekmagyarorszag.hu

A kép forrása: Education photo created by freepik - www.freepik.com

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás