Szülő- és gyereknevelés

Az a gyerek, akivel nyíltan beszélgetnek, kisebb eséllyel lesz zaklatás áldozata: kamaszként már késő elkezdeni

Sokkal kisebb az esélye annak, hogy egy gyermek szexuális bántalmazás, molesztálás áldozata lesz, ha már egészen kicsi korában tisztában van azzal, hogy bizonyos érintések ellen nyugodtan tiltakozhat.


A gyerekekkel foglalkozó szakemberek mind egyetértenek abban, hogy a legtöbb, amit tehetünk gyermekeink megvédése érdekében az, ha megtanítjuk nekik meghúzni a saját határaikat. A legtöbb szülő a gyerekrablóktól és a parkokban észrevétlenül kószáló mutogatós bácsiktól fél, pedig a molesztálások több mint 90 százalékát olyan ember követi el, akit a gyerek ismer, szeret és bízik benne: rokon, pedagógus, edző, családi barát. Ezért már az egész kicsi gyereknek is meg kell tanítani, hogy bizonyos dolgokat a felnőttek sem tehetnek meg vele.

Erről persze nem könnyű beszélni. És nem csak a prüdéria miatt. Nehéz megtalálni azt a pontot, ahol a gyereket már felkészíted a lehetséges veszélyekre, de még nem ültetsz el benne felesleges szorongásokat. Egy viszont biztos: a témáról való beszélgetést nem lehet elég korán kezdeni.

Óvodás korban

Óvodás korban a legfontosabb, hogy a gyerekek tisztában legyenek a testrészeik nevével. “Ha egy kislány elmeséli az óvó néninek, hogy a nagybátyja a ‘nyuszijával’ játszik, a pedagógus ebből nem fogja feltétlenül tudni, hogy a gyermek a nemi szervét érti alatta.” - magyarázza Katie Edwards, a Nebraska-Lincoln Egyetem klinikai szakpszichológus szakembere. Emellett fontos a fehérnemű szabály - ami a bugyi alatt van, az senkire nem tartozik -, és annak a tudatosítása, hogy nem érünk egymáshoz, ha a másik nem akarja. Az ölelés és a puszi lehetnek jó dolgok, de ha a másik nem szeretné, azt tiszteletben kell tartani. Hasonlóképpen a gyerek is jelezheti, ha nem szeretné, hogy mások akárcsak a legártatlanabb módon is, de megérintsék. Akinek kicsi gyerekkorától természetes, hogy a személyes határait tiszteletben tartják, később sokkal hatékonyabban lesz képes kiállni magáért.

Kisiskolás korban

6-10 éves kor között már konkrétabban beszélgethetünk a gyerekekkel a zaklatásról, például elmondhatjuk, mit tegyen, ha valaki nem a megfelelő módon ér hozzá. “Ilyenkor mondja jó hangosan, hogy ‘NEM!’, és legjobb, ha el is szalad. Jó, ha van a közelben egy olyan felnőtt, akiben megbízik, és azonnal jelenteni tudja neki az esetet.” - véli Edwards. A hangos tiltakozás azért is jó ötlet, mert a gyerekmolesztálók általában nagyon gyáva emberek - nem véletlen, hogy a náluk gyengébbekre vetik ki a hálójukat -, és semmitől sem félnek jobban, mint a lebukástól. 

Ebben az életkorban is fontos még tudatosítani, hogy nyugodtan mondhatnak nemet a nem szexuális jellegű, de kéretlen érintésekre, mint az ölelés, simogatás, puszi.

A kisiskolásokkal már a titok jelentőségéről is beszélgethetünk. Jó, ha tudja, hogy vannak jó és rossz titkok. Teljesen rendben van, ha a tanító néni arra kéri, otthon ne mondja el, mi lesz az anyák napi ajándék, de ha a titok tartása kellemetlen, arról azonnal szóljon otthon, Hidd el, ha jó a kapcsolat, el fogja mesélni.

Tizenéves korban

A korai beszélgetést azért is kell hamar elkezdeni, mert hamar eljön a tizenéves kor. A kamaszoknál ez a téma mindenképpen fontos lesz, miközben valószínűleg már nem szívesen beszélgetnek erről a szüleikkel. Ha kicsi korukban lefektettetek néhány alapelvet, ezek tizenéves korukra beléjük épülnek, és kellemetlen prédikációk nélkül is tartani fogják magukat hozzájuk.

Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne velük szóba hozni a témát, csak meg kell találni a megfelelő alkalmat. Remek lehetőség erre a közösségi média: megkérdezheted tőlük, mi a véleményük a különböző videókról, vagy a neten keringő történetekről. Ezek kapcsán beszélgethetsz velük határokról. Még a szexuális élet konkrét megkezdése előtt meg kell tanulniuk azt is, hogy mindenhez szükséges a másik szóbeli beleegyezése. Ittas, kábítószer hatása alatt álló vagy alvó személy nem tud beleegyezni semmibe.

És ami nagyon fontos: a kamaszok hajlamosak butaságokat csinálni. A felelősség viszont mindig az agresszoré. A sok alkoholt ivó, vagy magáról meztelen képet külső tinédzser megbocsátható hibát követett el, aki viszont ezt kihasználva őt zsarolja vagy megerőszakolja, az már konkrétan bűncselekményt. Egészen kicsi korától kezdve legyen természetes, hogy bármi baj éri, mindig fordulhat hozzád, és te ilyenkor nem ítélgetni és hibáztatni fogod, hanem kiállsz mellette, bármi is történt.

Forrás: Verywellfamily.com 

 

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás