Bőnyi késelés: listát vezetett a hatodikos lány azokról, akikkel végezni akart
Késelés történt tegnap reggel a bőnyi általános iskolában. Az első óra végén egy hatodik osztályos lány hátulról szíven szúrta osztálytársát, egy másik kislányt.
A gyermeket életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították a győri kórházba, ahol azonnal megműtötték, jelenleg is az intenzív osztályon ápolják, az állapota stabil.
Kiderült, hogy az elkövető egy listát készített, amelyen pirossal jelölte azokat a diáktársait, akiket meg akar ölni.
A tanítást megszakították, az iskola értesítette a szülőket, aki tudott, azonnal elindult a gyermekéért. Többen elsírták magukat, a szülőket, a tanulókat és környéken élőket is megrázták a történtek.
A rendőrök még kora délután is az iskolánál voltak. Pszichológusok segítségével hallgatták ki a gyerekeket, akik szemtanúi voltak a történteknek.
Padjában rejtette el a kést
Közben folyamatosan derültek ki újabb részletek: a támadó otthonról hozta magával a 20 centiméter pengehosszúságú kést. Ezt a padjában rejtette el, és az első kicsengetés után beleszúrta az előtte ülő lány hátába.
„Mindezeket követően a kést ki is rántotta, és eldobta a földön, így az áldozat, a sértett kislány életveszélyes sérüléseket szenvedett” – tájékoztatott Nagy Ágnes rendőr ezredes, a vármegyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.
Lista azokról, akikkel végezni akart
Kiderült az is, hogy az elkövető jó tanuló, csendes lány. Motivációját még vizsgálják, de találtak nála egy listát, amelyre azoknak a nevét írta fel, akikkel végezni akart.
„Az elkövető kislány egy úgynevezett listát készített, amelyen az osztálytársai nevei szerepelnek. Pirossal azoknak a nevei voltak megjelölve, illetve vannak megjelölve, akiket a továbbiakban szintén meg akart ölni, illetve az életüket akarta elvenni, illetve zölddel azokat jelölte meg, akiket nem” – tette hozzá Nagy Ágnes.
A Bors úgy tudja: a késelő lányt rengetegen piszkálták és csúfolták, leginkább a származása és súlya miatt. Gyakori volt a veszekedés.
A fotó csak illusztráció, forrás: Freepik
Forrás: hirado.hu, Bors