Szülő- és gyereknevelés

Harry Potter, mesterséges intelligencia, űrrakéta építő tábor gyerekeknek... – júniustól már drágábbak lesznek a nyári táborok

A szakértő szerint júniustól jó eséllyel már drágábbak lesznek a gyerektáborok, mint amit előzetesen kalkulált a család, vagy messzebb kell majd vinni a gyereket, mint terveztük, esetleg nem a gyermekünk elképzelése, vágya szerinti témában találunk csak nyári programot, mert azok már beteltek.

Az elmúlt évek talán legszínesebb, legváltozatosabb vakációjára készülhetnek a diákok, elképesztő témák, újfajta táborok várják a gyerekeket a június 24-én kezdődő nyári szünetben. Fontos viszont a szülők szemfülessége, ugyanis az idén gyorsabban telnek be a nyári programok turnusai, mint eddig bármikor.

Egy héttel rövidebb nyári szünet

Az iskolai szünetek átszervezése miatt idéntől egy héttel rövidebb lesz a nyári szünet a diákoknak, viszont így is tíz hétre kell megoldania a szülőknek a gyerekek felügyeletét. A klasszikusnak számító kézműves, lovas, sport vagy idegen nyelvi témák mellett 2024-ben rekordszámú újfajta, meghökkentő vagy akár extrém tematika is van a kínálatban.

“A gyerekek és szüleik választhatnak idén, hogy a táborban a mesterséges intelligenciáról tanulnak, esetleg android alkalmazást fejlesztenek, gyermek-kutya kommunikációs tanfolyamon vesznek részt, Harry Potter kalandjaiban merülnek el, saját kisjátékfilmet forgatnak, amit a tábor végeztével moziban mutatnak be a szülőknek, netán űrrakétát építenek, de mehetnek sakktáborba, megtanulhatják a méztáborban a méhészet és a mézkészítés csínját-bínját. Mindez pedig még csak egy szelete a kínálatnak.” - mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője.

A kínálat széles, de a szülőknek érdemes mielőbb eszmélni a szakértő szerint, ugyanis a az eddigi jelentkezések alapján ugyanannyian fognak táborozni idén is, mint tavaly, de erre kevesebb idő lesz a rövidebb vakáció miatt.

Május végétől már tülekedésre lehet számítani

“Egy hónappal ezelőtt 1200 táborturnus közül tudtak választani szülők és gyermekeik a Táborfigyelőn, mostanra ez a szám épphogy 800 fölé esett vissza. Azaz az elmúlt egy hónapban ennyi tábor telt be, és a fennmaradó programok töltöttsége is átlagosan 60-70%. Ugyanannyi gyermek táborozna kevesebb idő alatt, de közben a táborágyak száma nem nőtt meg, azaz május végétől elképesztő tülekedésre számítunk.” - mondta el Tóth Béla.

A portál vezetője szerint aki még jó áron minőségi tábort szeretne választani gyermekének, érdemes minél előbb foglalnia, hogy ne kelljen kompromisszumot kötni júniusban: ekkor már jó eséllyel vagy drágább lesz a tábor, mint amit előzetesen kalkulált a család, vagy messzebb kell majd vinni a csemetét, mint terveztük, esetleg nem a gyermekünk elképzelése, vágya szerinti témában találunk csak nyári programot, mert azok már beteltek.

Fotók a cikkben: Freepik

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás