Szülő- és gyereknevelés

Itt a bizonyítványosztás, sok türelem, szeretet kell a szülőktől, hogy ne kóboroljanak el a gyerekek


Napokon belül megkapják az általános-, és a középiskolás diákok az év végi bizonyítványokat. Most kell nagyon észnél lenni a szülőknek, hogy a gyerekek félelem nélkül haza merjék vinni az év végi jegyeiket, és ne történjen velük semmi baj.

Ez ugyanis komoly lelki megterhelést, megzuhanást okozhat a számukra. Előfordulhat ugyanis, hogy az érdemjegyek nincsenek összhangban a szülői, vagy a saját magával szemben támasztott elvárásokkal, emiatt a gyermek szoronghat, félelmet érezhet.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nagyon fontos felhívása szerint sajnos számtalan példa és tapasztalat alátámasztja, hogy a gyerek, amikor fekete-fehéren szembesül a nyomtatásban lévő eredményekkel, akkor egész egyszerűen nem mer hazamenni. Tart a szülői felelősségre vonástól, dorgálástól, ezért inkább világgá megy, elkóborol szégyenében, vagy, hogy elkerülje a családi kritikát, perpatvart.

Annak érdekében, hogy ez lehetőség szerint soha ne fordulhasson elő, hogy egyetlen gyermek se kóboroljon céltalanul és elveszve, hogy egyetlen szülő se élje át a „hová tűnhetett?”, „hol keressem?” bizonytalanságát és a szívszorító aggodalmat, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya továbbra is a beszélgetés, biztonság, türelem és szeretet négyest ajánlja.

Mindenképpen feszültségoldó és megnyugtató, ha a szülő tudatosítja gyermekében, hogy egy-egy, az elvártnál, vagy a kívánatosnál rosszabb érdemjegy nem a világ vége, némi segítséggel, szorgalommal helyrehozható és javítható. Biztonságot ad, ha a gyermek tisztában van azzal, az iránta érzett szülői szeretetet a legkevésbé sem befolyásolja iskolai eredménye. Azaz akkor is ugyanúgy szeretik, ha esetleg rosszabbul teljesített.

A cikk teljes egészségben a 24.hu oldalán olvasható. 

 

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás