Ez történik gyermek agyával, amikor rákiabálunk
Egy szerető, gondos szülő soha nem akarja bántani a gyermekét, mégis gyakorta előfordul, hogy a feszültség, a kimerültség vagy a stressz hatására elszakad a cérna, és a kelleténél jobban felemeljük a hangunkat. Ez minden szülővel megtörténhet. A jó hír az, hogy a kiabálás következményeit valamennyire enyhíthetjük, mutatjuk, hogyan.
Vannak napok, amikor minden összejön: nehézségek a munkahelyen, otthoni teendők, a gyerek nem akar tanulni, és még a lakás is fut. Ilyenkor könnyebben elveszítjük a türelmünket, és a gyerek lesz a feszültségünk céltáblája. Ez ugyan emberi dolog, de fontos tudni, hogy a hangos, becsmérlő szavaink mélyebb sebet ejtenek a gyerek lelkében, mint gondolnánk.
A kiabálás, a szidás vagy a fenyegetés sokszor több kárt okoz, mint hasznot, még ha azonnal meg is bánjuk.
A szavaink nyilak a gyerek lelkébe
Anke Elisabeth Ballmann német pszichológus Worte wie Pfeile („Szavak, mint nyilak”) című könyvében részletesen ír arról, hogyan hat az érzelmi erőszak a gyerekekre. Gyermekkori élményeink egész életünkre kihatnak: a szeretetteljes emlékek erősítenek, a negatív tapasztalatok pedig megnehezíthetik önmagunk elfogadását és a kapcsolatainkat. Ballmann szerint
a kiabálás is az erőszak egyik formája, és a gyermek lelkében ugyanúgy fájdalmat okoz, mintha fizikai bántalmazás érte volna.
Mit mond a tudomány?
A Harvard Medical School kutatója, Martin Teicher és munkatársai kimutatták: azoknál a gyerekeknél, akik rendszeresen érzelmi vagy fizikai bántalmazást éltek át, az agy bizonyos részei – például a hippokampusz – kisebbek lehetnek. Ez összefügg a stresszhormonok hatásával, amelyek a fejlődő agyra különösen erősen hatnak.
Az érzelmi bántalmazás tehát nem „enyhébb” a fizikai erőszaknál: az agy ugyanúgy reagál rá. A
félelemért, stresszért és örömért felelős területek mindkét esetben aktiválódnak, a gyerekek így mindkét formát egyformán fájdalmasnak érzékelik.
A kiabálás következményei a gyerekre nézve
A szélsőséges korai érzelmi erőszak hatása felnőttkorban is megjelenhet: depresszió, szorongás, poszttraumás stressz, dühkezelési nehézségek formájában. Gyakran azok, akiket gyerekként bántalmaztak, felnőttként is hajlamosak továbbadni ezt a mintát.
De a „hétköznapi” kiabálás is romboló. Ilyenkor a gyerekek agyát a félelem uralja, és nem tudják befogadni a mondanivalónkat. Amit követelésként vagy tanításként szántunk, az lepereg róluk. Ha hangosan hibáztatjuk a gyermekünket, az hatalmas hatással van rá, és sokszor még csak nem is érti, hogy miért kiabáltunk vele.
Miként menthetjük a "kárt"?
Természetesen előfordulhat, hogy szülőként mindennek tudatában időnként nem tudjuk türtőztetni magunkat, és felcsattanunk. Fontos, hogy utána tudjunk bocsánatot kérni, és vállalni a felelősséget a viselkedésedésünkért. Igen, a szülő is kérhet bocsánatot a gyerekétől. Egy őszinte hibabeismerés sokkal jobb, mint ha nem mondunk semmit, és csak magunkban őrlődünk. Az érzelmeket nem mindig lehet kontrollálni, éppen ezért tanácsos nyíltan beszélni róluk, és elmagyarázni a gyermekünknek, hogy hogyan történhetett ez.
Felhasznált források: Focus Online, bw24.de, Anke Elisabeth Ballmann „Worte wie Pfeile” című könyve, „Development and Psychpathology” (cambridge.org), Teicher, Martin H. et al.: a Harvard Medical School tanulmánya, „Yelling doesn't help, May harm adolescents. Pitt-Led study finds.” (news.pitt.edu)
