MIÉRT KÉRI A GYEREK SZÁZADSZORRA IS UGYANAZT A MESÉT?
Betéve tudja. Ha egy-egy szót eltévesztesz, vagy hozzáköltenél unalmadban a történethez, azonnal és felháborodottan kijavít. Neki ugyanaz a mese kell és kész. Mielőtt a hajadat tépnéd, megmagyarázzuk ezt a furcsa ragaszkodást.
Miközben felfedezik a világot és minden nap rengeteg újdonsággal szembesülnek, a gyerekek igenis szeretik az állandóságot. Ugyanazt a plüssállatot, ugyanazt a ruhát, ugyanazt a mesét. Akár egymás után kétszer is. Pedig annyi más könyv figyel a polcon, teli izgalmasabbnál izgalmasabb új történetekkel, amiket még élvezet is lenne felolvasni. De nem. Csak az az egy kell, addig, amíg már legmélyebb álmodból felverve is el tudod szavalni – őt meg mintha nem zavarná az ismétlődés, sőt. Pedig a célja nem az, hogy a szüleit az őrületbe kergesse. De akkor mi?
A lefekvés, az alvás bizalmi állapot. A gyerek ott marad egyedül a sötétben a szobájában – ez sokaknak határozottan ijesztő élmény is lehetne. Épp ezért ragaszkodnak az ismerős és megnyugtató rituálékhoz. Ugyanakkor mennek fürdeni, felveszik az ismerős illatú pizsamát, magukhoz ölelik kedvenc plüssállatukat, akit pont azért nem engednek kimosni, mert megnyugtató szagot áraszt. Ám a menetrendszerűen ismétlődő szokások, mesék még valamit tudnak: az egész napos kalandozás, tanulás, a kihívásokkal, olykor veszélyes helyzetekkel való találkozás napközben megemeli a stresszhormonok szintjét, a századszorra hallott ismerős mese és a megnyugtatóan meleg ágy pedig szépen lecsökkenti a kortizolszintet, és a gyerek megnyugszik.
A cikk teljes egészében a divany.hu oldalán olvasható.
