Mit tanul az a gyerek, akit sarokba állítanak? Egy fegyelmezési módszer, amely a szakembereket is megosztja
Egyértelmű, hogy a gyerekkorunkban általánosnak számít fegyelmezési módszerek egy része ma már abszolút szalonképtelennek számít, nagy kérdés azonban, hogy akkor mit alkalmazhatunk ezek helyett?
Kezdetben volt a nadrágszíj, a kukoricán térdepeltetés és a vacsora nélküli ágyba küldés. Ezekről remélhetőleg már a mai szülőknek – sőt, talán a nagyszülőknek – sincs személyes tapasztalatuk, és lassan az is egyre szélesebb körben alapvető, hogy a testi fenyítés legenyhébb formája sem opció a gyerekek fegyelmezése során. A szülők azonban minták híján gyakran tanácstalanok: azt tudják, hogyan ne fegyelmezzenek, de azzal kapcsolatban, hogy akkor mégis hogyan, sötétben tapogatóznak.
A Szuperdada és „bombabiztos” módszere
Nagy-Britanniában 2004-ben indult Jo Frost, a Szuperdada műsora, és nem kellett sokáig várni, hogy hazánkban is képernyőre kerüljön a kezelhetetlen gyerekeket és az idegösszeomlás szélén táncoló szüleiket mindössze néhány egyszerű technikával ráncba szedő csodanevelőnő show-ja. Bár a különböző családok nem mindig ugyanazt a kezelést igényelték, egyetlen pont mindegyiküknél megjelent: az angolul „time out”-nak nevezett, akkoriban gyengédnek számító büntetési módszer, amelynek lényege, hogy a rendetlenkedő gyereknek néhány percet a többiektől elszeparálva, egy széken vagy egy párnán kell ülnie.
A magyar néző pedig enyhe csodálkozással vakarta a fejét: mi ezen az újdonság? Ez nem ugyanaz, mint a klasszikus sarokba állítás?
Ha másról nem is, a sarokba állításról a mai felnőtteknek is megvannak a maguk emlékei. Otthon a szoba két sarkából egymásra durcáskodó testvérek, az oviban néha az egész udvari időt az óvó néni mellett tölteni kénytelen verekedős gyerekek, az iskolában menetrendszerűen a fához állított bajkeverők – mindennapos látvány volt ez a családokban és az oktatási intézményekben, és senki nem tette fel a kérdést: mit tanul mindebből a gyerek? És van egyáltalán bármi haszna?
Óvatosan a büntivel!
Az angolszász bölcsődék, óvodák egy részében ma is általános gyakorlat már a kétéveseket is büntibe küldeni, akár olyan „kihágásokért” is, mint hogy mocorog a foglalkozások alatt. Magyarországon, hiába foglaltak ellene állást számtalanszor a gyermekjogi szakemberek, sok iskolában a mai napig minden gond nélkül küldik ki felügyelet nélkül a folyosóra a rendbontó gyerekeket.
Közben egyre többen emelik fel a hangjukat a büntibe helyezés, mint olyan ellen. Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson 2014-ben a Time magazinban jelentették meg a „Bünti árt a gyerekeknek” című írásukat, amelyben a következőképpen fogalmaztak: „A legtöbb esetben a gyerek első élménye a büntetés kapcsán az elszigeteltség. Még a leginkább szerető, leggyengédebb körülmények között kivitelezett bünti is azt üzeni nekik, hogy ha hibáznak, vagy ha egyszerűen csak rossz napjuk van, akkor egyedüllétre lesznek ítélve – ez pedig a kicsi gyerekek számára egyenlő az elutasítással.”
Mindez a szerzők szerint nem jelenti azt, hogy soha nem szabad a gyereket büntetésbe küldeni, néhány alapelvet azonban mindenképpen észben kell tartani:
- 2 és 8 év közötti gyerekeknél alkalmazható a módszer.
- A sarokban, büntiszékben vagy hasonló helyen töltött idő a lehető legrövidebb legyen. A legjobb annyi perc, ahány éves a gyerek.
- Ne alkalmazd minden apróságért csak a tényleg komoly kihágásokért.
- Légy következetes. Ha valamilyen tettért bünti jár, minden alkalommal ragaszkodj hozzá.
- A bünti helye ne a gyerekszobában, hanem inkább a lakás legunalmasabb részében legyen, például a legalsó lépcsőfokon vagy az előszobában.
- Ha nagyon nem megy, és az egész család csak idegesebb lesz tőle, próbálkozz inkább más fegyelmezési módszerekkel.
