6 meglepő tény a japán iskolákról
A japán gyerekeket az európai köztudat általában csendes és fegyelmezett gyerekekként tartja számon, de sok mindent nem tudunk például az iskolai környezetükről. Tudtátok például azt, hogy a japán osztálytermek télen elképesztően hidegek? És vannak egyéb érdekességek is, amelyek valószínűleg szintúgy meglepnek benneteket is, mint ahogyan bennünket megleptek.
Vegyük sorra, melyek ezek.
1. Az osztálytermeket nem fűtik vagy hűtik
Szinte minden japán tanterem egyforma: elöl egy nagy tábla található, hátul egy kisebb tábla, jobbra a folyosóra néző ablakok, balra pedig az iskolaudvarra néző ablakok határolják a tantermet.
A szigetelés nélküli osztályterem az év enyhébb évszakaiban elég kellemes, de a fülledt nyári napokon szinte pokolnak tűnik. Télen - a hideg ellen védekezve - az iskolai egyenruha és a munkaruha alatt további ruharéteget vesznek magukra a gyerekek, illetve a tanárok, és azokat gyakran még "kairoval", kis "hőcsomagokkal" egészítik ki. A különösen hideg régiók iskoláiban mobil fűtőtesteket helyeznek el az osztálytermekben, ami legtöbbször annyit eredményez, hogy a fűtőtestek közelében ülő gyerek izzadnak, a távolabb ülő gyerekek pedig fáznak. A folyosók természetesen még a tantermeknél is hidegebbek.
Nyáron ellenkezőleg, mindenki a meleg miatt szenved: az egyetlen elviselhető helyiség nyáron a légkondicionált tanári szoba, ahová az ügyesebb gyerekek különféle trükkökkel és kifogássokkal próbálnak bejutni, és ott "szorgalmasan ügyet intézni".
2. A tanév áprilisban kezdődik
A japán tanév, akárcsak az adóév, áprilisban kezdődik. A japán diákoknak egy hónap nyári szünet áll rendelkezésükre a legforróbbnak számító hónapban, augusztusban, és amikor szeptemberben visszatérnek az iskolapadba, akkor már a második trimeszter kezdődik. Újév környékén két hét téli szünetet kapnak a diákok, majd a gyerekek visszatérnek az iskolába egy rövid harmadik trimeszterre március végéig. Két héttel az új, áprilisi tanév kezdete előtt szintén iskolai szünetre mennek.
A tanárok számára a márciusi és áprilisi beiratkozási és ballagási ünnepségek időszaka jelentik a csúcsidőszakot.
3. A gyerekek egyedül közlekednek az iskolába
A japán diákok tömegközlekedéssel járnak iskolába, beleértve a nagyvárosi gyerekeket is - nem a szülők és még csak nem is iskolabusz szállítja őket.
Hozzá kell tenni, hogy a japán iskolák általában központi helyen találhatók, így a gyerekek számára könnyen megközelíthetőek, és a legtöbb gyerek az otthonához közeli "körzetes" iskolába jár. Az önálló közlekedésben nincsenek teljesen magukra utalva: a gyerekek az iskolába együtt, fürtökben közlekednek, az utcán is viselik a jól megkülönböztethető iskolai egyenruhájukat, így a környezet is tud rájuk ügyelni. A gyerekek végig a speciálisan kijelölt "tsugakuro" (iskolai útvonalakon) haladnak.
Az iskolai egyenruha vagy az iskolai kötelező sapka tehát a helyi közösségnek is egyfajta jelzés, hogy segítse a kicsiket. A japán diákok nem csak jellegzetes egyenruhájukról, hanem hagyományos szögletes iskolatáskájukról, a "randoseruról" is gyorsan felismerhetők. Vidéken a nagyobb gyerekeknek, főleg a középiskolásoknak már megengedik a szülők, hogy kerékpárral járjanak iskolába - de csak akkor, ha az iskolától távolabb laknak.
4. A gyerekek maguk takarítják az iskolájukat
A japán iskolákban nincsenek takarítók, a gyerekek maguk végzik a takarítást! Minden nap körülbelül 10-15 percig csoportokban dolgoznak együtt, és az iskola különböző részeit takarítják, a bejárattól a sportcsarnokon át a saját osztálytermükig és mosdókig. Még az igazgatói irodát is nekik kell tisztán tartaniuk.
Az általános és középiskolás diákok felváltva végzik az "ebédfelügyelet" feladatát is, ahol a napi iskolai ebédet, a "kyūshokut" osztják ki az osztályteremben, és nem külön ebédlőben.
5. A gyerekek mindent "jan-ken-pon"-nal döntenek el
Ahelyett, hogy vitatkoznának egymással nagyokat a japán gyerekek, gyakorlatilag mindent a kő-papír-olló japán változatával, az úgynevezett jan-ken-pon-nal döntenek el. Így dől el az is, hogy ki kapja meg az utolsó megmaradt desszertet az ebédből, vagy kinek kell összeszednie a tálcákat. Már az óvodások is jól ismerik a játékot, hiszen a mindennapjaik részévé válik.
Többfős csoport esetében is van megoldás: addig kő-papír-ollóznak, amíg a csoportban mindenki ugyanazt a két lehetőséget választja, így egyértelmű győztesek és vesztesek lesznek (például három gyerek ollóval, kettő papírral).
Az iskolaudvaron gyakran használják a gu-to-pa (kő-papír) egyszerűsített változatát, hogy egyformán erős csapatokat alakítsanak ki. Ebben az esetben a játékot egyszerűen addig játsszák, amíg a "kövek" és a "papírok" összege egyenlő nem lesz.
6. Kanchō
Az összes felsorolt "érdekesség" közül ez tűnik a legbizarrabbnak, az európai fejünknek legkevésbé megérthető jelenségnek: már az óvodás kisfiúk "játékból", "viccből" meglegyintgetik egymás intim testrészeit. Nem is nagyon szeretnénk ezt a játékot továbbragozni, mert aki alaposabban tanulmányozni akarja a "játékot", talál rá bőven forrást az interneten.
Mindenesetre vannak gyerekek akik még középiskolás korukban is ezzel heccelik a másikat. A kanchō Japánban ismert jelenség, amiről szülők és tanárok igyekeznek leszoktatni a gyerekeket.
Forrás: Külföld / JapánDigest
Fotó: Getty Images
