Ajánló

Három nap a paradicsomban: újra indul a Gyerek Sziget

Két év kihagyás után a pünkösdi hétvégén, június 4-5-6-án indul újra - és tart az elkövetkező két hétvégén is - a várva várt Generali Gyerek Sziget a megszokott helyen, a Hajógyári-szigeten. Az ország egyik legnagyobb, ingyenes családi rendezvényének idei első alkalma igazán mesés kezdés, hiszen amellett, hogy háromnapos hosszú hétvégével várja az apró fesztiválozókat és szüleiket, idén is páratlanul gazdag programkínálattal készültek a szervezők.


A Nagyszínpadon Halász Judit, az Alma együttes és a Veronaki lép fel - hogy csak a legnagyobbakat említsük, - emellett lesz kézműveskedés, bohóckodás, Braille-írás tanulás, kavicsszobrászat, szájjal-lábbal festés, társasjáték és még ezernyi pótolhatatlan élmény reggeltől estig, a csodálatos zöld környezetben. 

A Generali Gyerek Szigeten számtalan új, ismeretlen dolgot lehet megtanulni, kipróbálni, de ugyanilyen fontos, hogy egymást és magunkat is megismerjük, másként láthassuk, megérthessük. Ezt a küldetést teljesíti a Gyerek Szigeten a Nemadomfel! Park, ahol megtanulhatjuk például, hogy hogyan kommunikáljunk egy siket társunkkal, kik a Down-szindrómás személyek, hogyan közlekednek a látássérültek, hogyan tudunk velük együttműködni, segíteni neki és még ezernyi módon ismerhetjük meg a fogyatékossággal élőket és közben kicsit többet tudunk meg magunkról is. Csak az első hétvégén próbálhatjuk ki, hogy milyen lehet a kezeink nélkül, szájjal vagy lábbal festeni vagy tanulhatunk jelnyelvet. A logikai és társasjátékok rajongóit modern társasjátékok világa várja, kipróbálhatják a legizgalmasabb díjnyertes játékokat.

Mindhárom napon vár a Zenés társasjáték Trillamanóval és Pivarotti karmester úrral, a Retró videojáték sátorban pedig egy igazi időutazáson vehetünk részt, kipróbálhatjuk, mi volt igazán „pro” harminc éve.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület sátrában láthatunk különböző madárfészkeket, tojásokat, madárköpetet vagy megtanulhatjuk felismerni a madarat tolláról, Gönczi Robiéknál zsonglőrködhetünk, a Generali Sportparkban falramászhatunk vagy ugrálhatunk a Bagjumpra.

Bár a mesékben minden lehetséges, de a páratlan programkínálatot felsorolni lehetetlen, ezért a következő három hétben a www.gyereksziget.hu oldal olvasgatása szinte kötelező minden szülőnek, nagyszülőnek.

A Generali Gyerekszigetre tömegközlekedéssel kijutni gyerekjáték és nem csak a pénztárcánkat, a környezetet, de még az idegeinket is kíméljük, ha a kényelmes és gyors közösségi közlekedést választjuk: menetrend, részletek: https://gyereksziget.hu/kozlekedes. Ha bringával megyünk, a kijelölt kerékpárpontokon tehetjük le a biciklinket.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás