Ajánló

Kezünkben a könyv, amelyben rátalálhatunk iskoláskorunk kincseire: ez az Alattunk a kincs, Nógrádi Gábor legújabb regénye

Úgy hozta a sors, vagy a véletlenek sorozata, hogy lassan három hete Nógrádi Gábor-maratont tartok. Pár hete egy baráti grillpartin, miután már mindenki degeszre ette magát, –beleértve az ifjúságot is-, volt szerencsém lehasalni egy piknik takaróra egy negyedikes kis srác mellé, aki épp a Gyerekrablás a Palánk utcában utolsó fejezeteit nyálazta, és hogy gyorsabban a végére jusson, felajánlottam, hogy olvassuk el felváltva a még hátralevő izgalmas oldalakat.

Mondanom sem kell, az egészből olyan jó buli kerekedett, – egy oldalt én, egy oldalt pedig ő olvasott –, hogy a végére még az ajánlókat is átnyálaztuk együtt, ő pedig büszkén mesélte, hogy nemrég tette vissza a polcára a Petepitét, és hogy mennyire várja a következő könyvet. Ez az élmény még a rá következő héten is elkísért, olyannyira, hogy végre rávettem magam, hogy kibontogassam a szülői házból hazahozott, hónapok óta a sarokban árválkodó kartondobozokat, és szépen egyesével átnézzem, letörölgessem és polcra tegyem gyerekkorom olvasmányait. Ekkor került a kezembe az emlékezetemben pontosan ilyen élénk sárgán élő vékony kis kiadvány: a „Hogyan neveljük?”, amelynek lapjain ott volt egykori, tíz éves énem ma is látható lenyomata. Az oldalak pontosan azoknál a történeteknél voltak erősen behajtva, amelyeken visszaemlékezésem szerint a legnagyobbakat hahotáztam. Persze újra sikerült beszippantania a rövid kis szösszeneteknek, még úgy is, hogy a könyvespolcunk előtt, a földön ülve olvastam újra őket, egy borzasztóan kényelmetlen testhelyzetben. (A polc pakolást, csak másnap sikerült befejezzem, szerintem ez mindent elmond a helyzetről.)

Aztán ezen a héten kezembe vehettem a szerző legújabb kötetét, amit egy ültő helyemben „végeztem ki a kertben”, mert annyira tudni akartam mi lesz azzal a bizonyos kinccsel, még inkább a kincskereső csapattal és persze Zeréndvár meggazdagodni vágyó lakosaival.

Az „Alattunk a kincs – Kövesd a fehér keresztet” olyan olvasmány volt, ami teljesen visszarepített azokba a bizonyos gondtalan általános iskolás évekbe, amikor tényleg csak a bandázás, a hülyülés és a közös titkos programok, – mint például bunker építés a tér sűrű bokrai között, vagy a számháborúzás az iskolai sportcsarnok eldugott és tiltott folyosóin, esetleg a kamu hirdetések feladása a helyi ingyenes újságba – voltak számunkra a legfontosabb dolgok az életben, a tanórák látogatása mellett természetesen. (Sosem lógtunk, tényleg! Ezt csak a mostani általános iskolás korosztály kedvéért írom le, mint múltból érkezett hiteles információt. laugh

Ugyan valódi kincset mi sosem találtunk a bokrok, vagy a suli épület folyosói között, mint a negyedik B osztály önjelölt kalandorjai, azért azt megsúgom, hogy ha fülünkbe jutott volna valami hasonló információ, mint amit a regény szereplői nagy sikerrel húztak ki Béla bá’-ból, egészen biztos, hogy mi sem hagytuk volna ki a nem is annyira veszélytelen felfedező túra vissza nem térő lehetőségét. Az „Alattunk a kincs-ben” minden megvan, ami egy kamaszodó gyerek számára izgalmas és érdekes: a szerző ezúttal is a legnagyobb természetességgel kalauzol el a környezetüket, saját maguk képességeit és a világot épp felfedezni vágyó gyerekek felnőttként nagyon is ismerősnek tűnő, de ennyi év távlatából mégis titkosnak ható univerzumába. Tiszta szívvel ajánlom ezt a humorban bővelkedő könyvet minden kalandot kereső, fiatal olvasónak, és azoknak is, akik felnőttként újra át szeretnék élni azt a régi gondtalanságot, elveszve egy rendkívül pörgősen megírt, izgalmas történetben. 

 

Nógrádi Gábor: Alattunk a kincs – Kövesd a fehér keresztet

Móra Könyvkiadó, 2022.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás