Ajánló

Iskolaszínház – avagy nevessünk, sírjunk az iskoláról, ahogy még soha

A Momentán Társulat tagjai vicces, de mégis érzékenyítő színházzal várják a tiniket, szülőket és a pedagógusokat is e hét szombaton. A XV. kerületi Önkormányzat Add a kezed! címmel indít bűnmegelőzési célú, a generációk összefogását szolgáló projektet, melynek keretében Balatoni József, Jocó bácsi, a népszerű pedagógus Rögtönzött szülői értekezlettel összekapcsolt iskolaszínházzal várja az érdeklődőket május 27-én (szombaton) 14.30-tól az Újpalotai Közösségi Házban (Budapest XV. kerület, Zsókavár u. 15). A belépés díjtalan.

A tavaly ősszel debütáló Rögtönzött szülői értekezlet töretlen sikerrel folytatja útját. A Momentán Társulat ötletgazdag és tettrekész színészcsapata, Balatoni József Jocó bácsi, az ország népszerű töri tanárja, Polus Enikő mentálhigiénés szakember, az érzelmek szakértője és Balogh Lali középiskolás diák a közönséggel együtt újra megfejtik és felfedezik, milyen mozgatórugók állnak egyes iskolai konfliktusok, tanár-diák közti félreértések, szülő-tanár összefeszülések, szülő-gyermek kommunikációs rövidzárlatok mögött.

Miért kiabál velem? Miért nem ír leckét ez a nyavalyás? Hogy lóghat egyfolytában azzal a furcsa gyerekkel? Mit érdekli az őseimet az a kémia kettes, nem mindegy?  Miért pikkel rám az a tanár? Most miért mond szentbeszédet ahelyett, hogy meghallgatna?

Ugye, ismerős kérdések? Most következzenek a konstruktívabbak!

Hogyan érthetjük meg jobban egymást, hogyan működhetünk együtt, hogyan lehet az iskola egy kölcsönös elfogadáson alapuló, kíváncsiság által vezérelt és szeretettel teljes „élménybánya”? Ezekre keressük együtt a választ május 27-én, a következő Rögtönzött szülői értekezleten, egy felemelő és elgondolkodtató, humorral fűszerezett iskolaszínházi előadáson. A belépés ingyenes, minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a XV. kerület Önkormányzata, valamint a Felelős Szülők Iskolája.

Iskolaszínház – avagy nevessünk, sírjunk az iskoláról, ahogy még soha

Helyszín: Újpalotai Közösségi Ház (Budapest XV. kerület, Zsókavár u. 15.)

Időpont: 2017. május 27., 14.30

Esemény: https://www.facebook.com/events/1279337202151197/?fref=ts

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: ajánló

Kölöknet hozzászólás

aláírás