Ajánló

Mondókázzunk – hogy kerek legyen a világ!

Jó, ha az élet első évei érintésekből, ölelésekből állnak. Amikor együtt dünnyögünk, dúlolunk babánkkal, akkor igazán kerek a világ. Az ölbeli játékok átjárják a testet-lelket, s majd minden érzékszervet mozgósítanak: az érintést – tapintást – hallást - látást. A kibillentések, pörgetések, felemelések, csúszdáztatások során a baba bizalma is működésbe lép, mert mindig visszatalál az egyensúlyba, a harmóniába. Mindez egy páratlan érzelmi biztonságban, biztos kötődésben kerekedik ki, hol másutt, mint a szülők ölében.

Mindebben segít nekünk a Kerekítő könyvcsalád, mely népi eredetű mondókák felelevenítésére jött létre 2009-ben. A Móra Kiadónál megjelent, 14 könyvből álló sorozat gazdája J. Kovács Judit, háromgyermekes családanya, drámapedagógus, aki számára a  mondókázás mindennapi örömeinek eljuttatása az édesanyákhoz mára egy életformát jelentő hivatás is lett.

     

„A könyvek megjelenésével párhuzamosan baba-mama foglalkozásokat is szerveztünk, mára 70 foglalkozásvezető 120 helyen 180 csoportban várja a családokat hetente. Ingyenes óvónői játékterv csomaggal módszertani képzést és műhelymunkát is szervezünk óvónőknek, kisgyermeknevelőknek, néptáncoktatóknak, zenepedagógusoknak” – foglalja össze Judit az eltelt hét évet. Ovimóka foglalkozásokat is indítottunk a mesék és a népi mondókáskötetek nyomán, és Manócska társulatunk bábelőadásaival meghívásos alapon is érkezünk óvodai rendezvényekre, könyvtárakba, baba-mama klubokba. Sőt, Kerekítő manó országszerte szülinapokra zsúrokon is szívesen szórakoztatja az egy-hét éves gyerkőcöket.

A könyvcsaládba most két új lapozói érkezett: “Kerekítő manó- A part alatt" -ot azoknak ajánljuk, akik szívesen énekelnek lapozgatás közben. A " Kerekítő manó altatói"-t pedig az esti szertartás részeként dünnyöghetjük, dúdolhatjuk. No meg itt van egy várva várt óvodásoknak szóló mesekönyv Kállai Nagy Krisztina kedves rajzaival, "Kerekítő manó és az évszakok" címmel!

November 6-án 11 órától, a MÜPA I. emeleti Kék termében két új mondókás kötet, és az óvódásoknak szóló mesekönyv megjelenése alkalmából a legkisebbeket mondókás foglalkozással, az ovisokat bábelőadással várják a szerzők.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás