AjánlóProgram

Ünnepel a Magyar Dal a Szigeten

Idén 20. alkalommal hívja látogatóit Európa legjobb nagyfesztiválja. A jubileum okán azonban egy „Mínusz Kettedik” nappal bővül: augusztus 5-én ugyanis a „magyar dal” ünnepel a Szigeten.

A Nagyszínpadon egy monstre koncert erejéig visszatérő Magyar Dal Napján – egy 11 órás koncertfolyam keretében – 70 zenekar és előadó lép fel, s mintegy 150 magyar slágert hallhat élőben a közönség. Mostanra napvilágra került a részletes program is.


A műsor vasárnap délben kezdődik: a „Kezdet” című első órában a Smile zenekar tolmácsolásában a hazai beat-történet legfontosabb slágerei szólalnak meg. A zenekar vendégeként Zalatnay Sarolta is színpadra lép.

A második órában Török Ádám és a Mini, a Belmondo, a Ladánybene 27, valamint a Péterfy Bori és a Love Band szerepel, majd a hazai underground legmeghatározóbb dalait eleveníti fel Bárdos-Deák Ági, Müller Péter Sziámi és Menyhárt Jenő: a Kontroll Csoport, az URH, a Sziámi és az Európa Kiadó 1-1 slágere csendül fel.

2 óra után a Kistehén kezdi a sort, őket követik a Neoton Família sztárjai, valamint a Pál utcai fiúk, Lovasi András, a Pa-Dö-Dö, a Dolly Roll, a Republic, majd Novák Péter egy Kimnowak dallal és új projektje, az 1 pont 1 egy dalával lép színpadra. Ő egyébként idén is maratoni szereplője lesz a Magyar Dal Napjának, déltől este 11-ig ugyanis műsorvezetőként is részt vesz a programban.

Jelen lesznek a hazai hiphop legnagyobbjai is: az Animal Cannibals, Sub Bass Monster, Fluor, a Hősök, Akkezdet Phiai és a Punnany Massif.

Takáts Tamás személye köti össze a Karthago zenekart és a Takáts Tamás Dirty Blues Band-et, együtt azonban most először lesz látható és hallható a két legendás csapat. Őket követi Balázs Fecó slágeregyvelege, majd a Magna cum Laude lép színpadra.

Az 5 órakor kezdődő blokkban Závodi Gábor és csapata a hazai rock igazán nagy slágereivel szerepel. A dalokat Keresztes Ildikó,  Rudán Joe, Novák Péter, Somló Tamás, Frenreisz Károly és Ganxsta Zolee adják elő. Őket követi majd Hobo és a Tátrai Band fellépése.

A legaktuálisabb csapatok sem hiányozhatnak a programból. Hét óra előtt érkezik a Supernem, a Vad Fruttik, a K2 és Caramel, majd Magyar Jazz Workshop címmel, Zsoldos Béla szervezésében Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, László Attila, Lattmann Béla, Csepregi Gyula és Borlai Gergő koncertezik.

Jazz után Jazz + Az és Gringó Sztár-dalok jönnek, Geszti Péter és zenekara tolmásolásában.
Rúzsa Magdi ezúttal két dallal érkezik, Presser Gáborral közösen adják elő a Nekem nem szabad és a Vigyázz a madárra című dalokat.

A ’80-as éveket idézi majd este 8-tól a KFT, az Első Emelet és Fenyő Miklós. Charlie előbb zenekarával, majd Szörényi Leventével közösen lép színpadra. Szörényi után Bródy János szerepel két dallal, majd a nap egyik szenzációjaként Koncz Zsuzsa következik, aki hosszú ideje nem lépett fel fesztiválon!

Gerendás Péter a Szép Júliával érkezik, őt az LGT, a Beatrice, a Tankcsapda, majd a finálé követi, 11-kor pedig véget ér a Magyar Dal ünnepének programja.

További információ itt található.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás