Család

Min múlik, hogy gyermekünk barátkozó-e? Rajtunk...

Úgy tűnik, ami józan paraszti ésszel is felfogható összefüggés, azt nem árt időnként tudományosan újra és újra  bebizonyítani, egyrészt azért, mert egyébként mivel foglalkoznának a tanulmányírók, másrészt, vannak dolgok, amelyeket nem árt bizonyos időközönként elismételni.

Egy nemrég készült tanulmányból ugyanis kiderül, hogy azok a háromévesek, akik erősen kötődnek a szüleikhez, nagy valószínűséggel pozitív, érzékeny játszótársak lesznek, akik könnyen alkalmazkodnak még nehéz természetű kortársaikhoz is. 

Az Illinois Egyetem kutatói kimutatták, hogy a biztonságosan kötődő gyerekek eleve pozitívan állnak hozzá a hasonló korú társaikhoz, ráéreznek azok igényeire, így igazán jó játszótársnak bizonyulnak.

Anya csak egy van

A vizsgálat során a szakemberek Nancy McElwain vezetésével 114 közel hároméves gyereknek az anyukájukhoz való kötődését kísérték figyelemmel, emellett a szülőket kikérdezték gyermekük temperamentumáról és arról, hogy mennyire hajlamosak a dühkitörésekre, illetve mennyire készek a kortársaikkal barátkozni. Fél év elteltével az azonos nemű gyerekeket találomra párokba osztották és egy hónapon át három alkalommal figyelték meg viselkedésüket.


Az eredmények azt mutatták, hogy a biztonságosan kötődő gyerekek jóval nyitottabbak voltak az ismeretlen gyerekek irányába már az első alkalommal, még akkor is, ha a másik agresszívnak mutatkozott, és második, harmadik alkalommal is szívesen közeledtek felé, ha a másikban már csökkent az agresszivitás, ám ha a másik gyerek viselkedése nem változott, már nem szívesen álltak le vele játszani, illetve alkalmazkodtak hozzá és maguk is agresszívabbá váltak. Az is kiderült továbbá a vizsgálatból, hogy a biztonságosan kötődő gyerekek elsőre inkább javaslatokat és kéréseket fogalmaztak meg a másik felé, nem pedig parancsokat és utasításokat, ám ha a másik továbbra is agresszíven viszonyult feléjük, az utolsó alkalomra már ők is adaptálódtak a helyzethez és ők is öntudatosabbá váltak.


 

Összességében elmondható, hogy három tényező befolyásolja azt, miként viszonyul valaki egy korábban ismeretlen, vele egykorú gyerekhez.

  • Először is az, hogy az illető mennyire kötődik a saját szüleihez,
  • másodszor az, hogy az ismeretlen gyerek mennyire agresszív,
  • harmadszor pedig az, hogy a két gyerek mennyire ismeri egymást.

Természetesen a gyerek természete és temperamentuma is befolyásoló tényező volt, ám hiába volt valaki alapvetően nehéz természetű, ha biztonságban érezte magát az anyja mellett, nem okozott neki gondot a társas kapcsolatok kialakítása.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás