Család

Már nem a szülés után depressziósak az anyák, hanem később

Az anyák többsége nem is gyermeke csecsemőkorában, hanem inkább négyéves kora körül hajlamos a depresszióra, ezért a kutatók szerint az orvosoknak is másként kellene tekinteniük a szülés utáni depresszió kérdésére, mint eddig.

Egy vizsgálat azt is kimutatta, hogy azok az anyák, akiknek csak egyetlen gyermeke van, nagyobb valószínűséggel lesznek depressziósak a gyermek négyéves korában, mint azok, akiknek még további gyermekeik is születnek. Az ausztrál kutatók áltat készített felmérésből kiderül az is, hogy az anyák 14 százaléka szenved depressziótól négyéves gyermeke mellett, kevesebb, mint tízből egyen gyermekük egyéves korában, és nagyjából nyolc százalékra jellemző, hogy szülés után három hónappal éri utol őket ez az állapot. Emellett majdnem minden harmadik első gyermekes anya él át legalább egyszer depressziós időszakot a következő terhessége előtt, illetve négy évvel a szülése után.

 

 

A pszichológusok úgy vélik, újra kell gondolni a kismamák szülés utáni depressziójával kapcsolatos eddigi nézeteket, hiszen világos, hogy mindez – szemben azzal, ahogy azt eddig hitték – nem csupán az első évben jelent veszélyt az anyák számára. Különösen azok az anyák válnak sebezhetővé, akiknek csupán egy gyerekük van, így nem kerülnek újra kapcsolatba az ellátó rendszerrel, és depressziójuk is könnyen észrevétlen marad a szakemberek előtt. Hozzátették, hogy emellett a kismamák társas viszonyaira is nagyobb figyelmet kéne fordítani, mivel köztudottan szoros összefüggés van a depressziós tünetek jelentkezése és a családon belüli erőszak megléte között.

 

GYermekkori hangulatzavar

Bármilyen furcsán hangzik, gyermekeknél is leírtak típusos depressziókat.  Ezek közel azonos formában jelentkeznek, mint a felnőtteknél, jóllehet minden esetben van eltérés. Okai között fellelhetőek a környezeti és a genetikai tényezők egyaránt.
A témával foglalkozó cikkünket itt olvashatja.


 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás