Család

Mennyire családbarát a hely, ahol dolgozol? Írd meg nekünk!

Idén is meghirdette Családbarát vállalat elnevezésű díját a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. A civil szervezet (is) úgy tapasztalta, mára bebizonyosodott, hogy sikeresebbek azok a cégek, ahol elégedettek a dolgozók, így "mérhető, forintosítható" is a családbarát szemlélet.

A díjat azok a cégek nyerhetik el, amelyek vállalják, hogy "házon belül" is elősegítik a családbarát szemlélet kialakítását, a munka és a magánélet összegegyeztetését. A mozgalom képviselői szerint egy befogadó társadalom megteremtéséhez a szemléletmód formálására van szükség, és ebben nagyon jó partnerekre találtak a vállalati szférában. Elmondták, hogy a nemzetközi felmérések szerint a munkavállalóknak csak a 35 százaléka kötődik valamennyire a saját vállalatához, ez pedig hatással van munkájuk hatékonyságára, végső soron pedig a cégek eredményére.

3 királyfi, 3 királylány

A mozgalmat Kopp Mária orvos, a Népesedési Kerekasztal szervezője alapította 2009-ben, s abban kíván szerepet vállalni, hogy a tervezett gyerekek megszülethessenek Magyarországon. Társkereső programjaikkal, a munka és a család egyensúlyának fontosságát hangsúlyozó pályázataikkal, a kormányzatoknak tett szakmai javaslataikkal azt akarják elérni, hogy a párok bátrabban merjenek gyerekeket vállalni. Felmérések szerint a fiatalok két-három gyereket szeretnének, ám végül átlagosan mindössze 1,3 gyermek születik meg a kapcsolatokból.

A mozgalom mostani, harmadik alkalommal kiírt pályázatát három kategóriában hirdették meg: kis-, a közép- és a nagyvállalatoknak. A nyertesek a következő évben használhatják a Családbarát vállalat elismerés logóját. Pályázni október 20-áig lehet, de a programban indulni kívánóknak szeptember 5-éig kell regisztrálniuk. Az idei pályázat újdonsága, hogy azoknak a vállalatoknak, amelyek családbarát programot akarnak indítani, a mozgalom - egy helyzetfelmérés után - saját fejlesztési projektet javasol.

A tavalyi nyertes vállalatok közül Révész Bálint, a K&H bank főosztályvezetője elmondta, székházukban családbarát munkahelyi szobát nyitottak, ahol azok a szülők dolgozhatnak, akik éppen nem tudták megoldani gyermekük elhelyezését. Arról is beszélt, fontosnak tartják, hogy a náluk dolgozó kismamák visszatérjenek hozzájuk, és anyagilag is támogatják a lombikbébiprogramban részt vevő munkatársaikat. Schmidt Dominika, a Fornax Ict Kft. HR-menedzsere pedig arról beszélt, vállalati programjuk részeként pihenőszobát alakítottak ki, továbbá  gyerekbarát munkanapokat tartanak, amikor a dolgozóik magukkal vihetik a gyerekeiket.

Nálatok mi a helyzet?

Kíváncsiak vagyunk, ti hogy látjátok a saját munkahelyeteket a családbarát megközelítésből. Tudomásul veszik, hogy van gyermeketek?  Megértőek, ha betegek? Segítenek is valamit? Szerveznek családi programokat? Nyújtanak valamiféle kedvezményt a gyerekeseknek? Válalati bölcsi, ovi? Távmunka-lehetőség? Hogy sikerül összeegyeztetni a munkát és a családot? Várjuk jó és rossz tapasztalataitokat az info@koloknet.hu-ra, "CSALÁDBARÁT" tágymegjelöléssel. Az írásokat részben vagy egészében szeretnénk megjelentetni a Kölöknet-hu-n. Köszönjük előre is!

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás