ÉletmódEgészség

Virsli, kolbász, halrudacska – Gyerekeink kedvenc ételei?

A legújabb felmérés szerint csak minden ötödik gyerek fogyaszt mindennap zöldséget, helyette inkább olyan ételeket választanak, mint a virsli, a kolbász és a halrudacska. A zöldségek közül csak a csemegekukoricát, a borsót, a paradicsomot és a sárgarépát fogadják el leginkább, a többi általában feketelistán van.

A felmérést Nagy-Britanniában végezték, de akár ki sem kellene írni a helyszínt, szinte minden gyerekre igaz lehet ez a kontinensen. A válaszadó szülők alig húsz százaléka mondta azt, hogy gyermeke mindennap fogyaszt zöldséget, és a zöldséget nem fogyasztók több mint a fele állította, hogy csemetéje „egyszerűen nem hajlandó megenni a zöldségeket”.

Csaknem kétezer tíz éven aluli gyermek szüleivel készített közvélemény-kutatás most azt mutatta ki, hogy az átlagos brit gyerekek mindössze öt különböző ételt fogyasztanak hetente. Ezek közé tartozik a kolbász, a sült burgonya és a halrudacska. A megkérdezett szülők többsége azt is bevallotta, hogy gyermeke túl válogatós, csaknem felük azonban úgy vélte, nem szükséges minden étkezéshez zöldséget enni. A szülők csupán 61 százaléka ismerte el, hogy gyermeke étrendje korlátozott, és mindössze 23 százalékuk állította azt, hogy megpróbálja szélesíteni gyermeke étrendjét.

 

Egy múlt hónapban megjelent kutatás szerint a zöldségektől való idegenkedés a génjeinkben van, nem pusztán a gyerekek válogatósságával magyarázható. A University College London kutatói azt is kimutatták, hogy a DNS is nagymértékben irányítja a zöldségekkel és gyümölcsökkel kapcsolatos ízlésünket. A szakértők ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy a szülők is nagy szerepet játszanak a gyerekek ételválasztásában, mert a gyerek csokoládé, chips, keksz és sült burgonya szeretetét főként az otthon látottak határozzák meg.

Az új felmérése olyan régen tapasztalt jelenségekre is rámutatott, melyek szerint a salátától különösen irtóznak a gyerekek, és ezt a kelbimbó és a gomba követi a sorban. Négy zöldséget szeretnek a legjobban:a csemegekukoricát, a borsót, a paradicsomot és a sárgarépát, bár a paradicsomot feldolgozott, a sárgarépát pedig főleg főtten fogyasztják.

 

Fagyasztva vagy frissen?

Két egymástól független kutatócsoport vizsgálatai szerint a fagyasztott zöldségek és gyümölcsök az esetek 66 százalékában több antioxidánst – például C-vitamint, polifenolt, béta-karotint és luteint – tartalmaznak, mint a három napig hűtőszekrényben tárolt friss változatok. Az antioxidánsok nemcsak az immunrendszer erejének megőrzésében segítenek, hanem olyan betegségek ellen is felveszik a harcot, mint a szívproblémák vagy a rák. Bár tagadhatatlanul a helyi termesztésű, s mielőbb a fogyasztóhoz kerülő zöldségek és gyümölcsök tartalmazzák a legtöbb értékes vegyületet, a kutatók szerint a mirelit áru  kiváló alternatívát jelent. 

 

Gyümölcsillattal az egészséges táplálkozásért

Amikor étkezéskor választanunk kell egy egészséges fogás vagy egy kalóriadús finomság között, egymásnak feszül az akaraterőnk és a kísértés. Francia kutatók azonban kimutatták, hogy egy egyszerű trükkel megkönnyíthető a választás: elég, ha gyümölcsillatot szívunk be.

Az új információk szerint ha gyümölcsillatnak vagyunk kitéve az ételek közötti választás előtt, attól az agyunk nagyobb valószínűséggel dönt az egészséges lehetőség mellett, különösen a desszert esetében. A pszichológusok úgy vélik, az eredmények megmutatják, milyen nagymértékben befolyásolják ételválasztásunkat az illatok, mert a kísérlet résztvevői nem voltak tudatában annak, hogy szándékosan ki voltak téve gyümölcsillatnak.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás