Életmód

Ünneprontó gondolatok: a karácsonyi trakta következményei

Minden negyedik magyar iskolás túlsúlyos: a mértéktelen karácsonyi étkezés következményekkel is járhat – állapítja meg a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

A három évnél fiatalabb magyar gyermekek 80 százaléka az ajánlott napi mennyiségnél jelentősen több cukrot fogyaszt, ez az arány pedig a karácsonyi időszakban még tovább nő. Minden tizedik szülő a hétköznapok során is édességgel jutalmazza a gyermekét, és az 1-3 éves korosztály csupán harmada kap külön nekik készített ételt, döntő többségük az ünnepek idején is azt eszi, amit szüleik fogyasztanak. Pedig az élet első ezer napjának táplálása és az ekkor rögzülő táplálkozási szokások kiemelt szerepet játszanak olyan felnőttkori népbetegségek megelőzésében, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a diabétesz vagy az elhízás.

Apró változtatásokkal (például kevésbé édesítik a teát vagy sütemény helyett gyümölcsös natúr joghurtot adnak desszertként) sokat tehetnek a szülők a tudatos táplálkozás alapjainak megteremtéséért. A megelőzés létfontosságú: a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének felmérése szerint a 6-12 éves gyerekek 26,5%-a túlsúlyos vagy elhízott, az eddig jellemzően 30 év felettieket fenyegető 2-es típusú diabétesz pedig egyre gyakoribb az elhízott gyermekek körében.

Az ízpreferencia nem a születéskor dől el

Az 1-3 éves magyar gyermekek 65%-a nem kap a korosztályának megfelelő, kizárólag nekik készített ételt, hanem azt eszi, amit a család többi tagja is fogyaszt, figyelmen kívül hagyva az ajánlott napi cukor- és sómennyiséget vagy a felnőttektől eltérő vitamin- és ásványianyag-szükségletet. Ez fokozott problémát jelent a kiadós ünnepi ebédek idején. Az ízpreferencia nem a születéskor dől el, hanem az étkezési szokásaink alakítják folyamatosan: az élet első 1000 napja ebből a szempontból meghatározó, a túl zsíros és túl cukros ételekhez való hozzászokás a későbbiekben súlyproblémákhoz, diabétesz kialakulásához vezethet.

 

„Könnyebb és az egészséges táplálkozáshoz jobban illeszkedő étel kerülhet az asztalra, ha rántás helyett habarva sűrítjük a fogásokat, és kevésbé lesz megterhelő a karácsonyi vacsora, ha csökkentjük az ételekhez adott zsiradék és cukor mennyiségét (a tejfölt például kefirre vagy natúr joghurtra cseréljük). A fehér helyett használhatunk teljes kiőrlésű lisztet, az olajos magvak közül mindig a sótlan változatot válasszuk, a vitaminokban és rostanyagban gazdag aszalt gyümölcsök esetén pedig ne feledjük, hogy a természetes cukortartalmuk is magas.”  - tanácsolja Kubányi Jolán, az Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

A magyar társadalom ötödik helyezett a súlyproblémával küzdő európai országok listáján

Az 1-3 évesek tápanyagbevitelét vizsgáló felmérésből az is kiderül, hogy az érintett gyerekek közel 70%-a naponta legalább két alkalommal kap hozzáadott cukrot tartalmazó élelmiszert, amely a mozgásszegény életmóddal társulva jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország sereghajtó az elhízással kapcsolatos nemzetközi listákon. „Az év végi mértéktelen csokoládé- és cukorfogyasztás nemcsak többlet kalóriát jelent, hanem akár székrekedést is okozhat (gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt), így több szempontból is érdemes mérteket tartani. Ha csokoládé kerül a karácsonyi ajándékok közé (szigorúan 3 éves kor felett), ügyeljünk, hogy magas, 70-80%-os kakaótartalmút, vagy tejcsokoládé esetén minél nagyobb tejtartalmút válasszunk. Az étbevonómasszából készült édességeket mindenképpen kerüljük, mert rendkívül magas a zsírtartalmuk.” - hangsúlyozza Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

Az ünnepekre való tudatos felkészülés különösen fontos az élet első 1000 napja során: a későbbi elhízásra való hajlam szempontjából a fogantatástól számított első két év meghatározó lehet, a felesleges kilók pedig nemcsak a szervezet normál működését veszélyeztetik, de az esetek 44%-ában az elhízás okozza a cukorbetegséget, és a kardiovaszkuláris betegségek negyedéért is felelős.

Részletes információ és további segítség a szülőknek: www.elso1000nap.hu

 
Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás