Hírek

Születésnap: Ma negyedszázados a Politechnikum

Ma huszonnégy éves az egyik legnagyobb hírű alapítványi középiskola, a Közgazdasági Politechnikum, amely Horn Gábor vezetésével kezdte meg működését. Az alapítók célja az volt, hogy a Politechnikum gimnáziumi érettségit adjon tanítványai kezébe, és a képzési idő alatt korszerű, alkalmazható tudással vértezze föl őket; másrészt olyan iskolát kívántak létrehozni, amelynek padjait maguk is szívesen koptatták volna. Az egyik alapelv az volt, hogy a tanórákon félelem és szorongás nélkül lehessen részt venni.

A budapesti gimnázium és szakközépiskola négyosztályos gimnáziumként indult, felmenő rendszerben feltöltött évfolyamokkal. Már az első évben volt érettségi utáni szakképzési évfolyam, 1999 óta pedig már hetedikesek is járnak ide a kezdő évfolyamba, nem csak kilencedikesek. A 2004/2005-ös tanévben kezdtek az első olyan hetedikes osztályok, amelyek intenzív angol nyelvi képzésben részesültek kilencedikes korukban.

Tehát most a Politechnikum érettségi előtt hét- illetve öt évig képzi a diákokat, és a matúra után egy- és kétéves szakképzés folyik. A diákok nagy része komoly nyelvvizsgával jön ki az iskolapadból, harmaduk külföldi egyetemen tanul tovább.

A Poliban végzett sokak mellett S. Takács András, az On the Spot Prima Primissima díjas újságírója, és Cseke Zsófia színésznő is, akit a kaposvári nézők a kedvencüknek választottak, valamint a többszörös fesztiváldíjas Szirmai Márton fimrendező is.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás