Iskola

"A pedagógusok ma fenyegetve, kizsigerelve, rabszolgának érzik magukat"

"Az oktatásközpontú kormányzáshoz az oktatás bőséges finanszírozására van szükség, emellett magas szintű önállóságot kell adni az iskoláknak és a pedagógusoknak, valamint magas színvonalú, folyamatosan megújuló pedagógusképzést kell biztosítani" - mondta Donáth Anna az Európával közösen a magyar oktatásért című, a Holnap Magyarországa Egyesület a Momentummal és a Renew Europe EP-frakcióval közösen szervezett konferenciáján.

Drámai tanárhiány

Ma Magyarországon az oktatás van a legsúlyosabb válságban, és ha ezt meg tudnák oldani, akkor az megoldást jelentene többféle más válságra is, például a megélhetésire - közölte.
A problémák között említette, hogy drámai a tanárhiány Magyarországon, emiatt számos kistelepülésen megszűnt az iskola nevelő-oktató funkciója, gyermekmegőrzőként funkcionálnak.

Hozzátette: ha a kormány az elmúlt 13 évben végrehajtotta volna az oktatási reformot, annak már látszanának az eredményei. Közölte, az Európai Bizottság felmérése szerint 2011 és 2021 között brutálisan nőtt a gyengén teljesítő magyar diákok száma, szerinte egy teljes generációt "küldött zsákutcába" a kormány.

"A tanárok kapják meg a diplomás minimálbér 100 százalékát"

Donáth Anna szerint a jó oktatás felé vezető első lépcsőfok, hogy legyen közös vízió. Úgy folytatta, a jó oktatás abban segít, hogy az emberek a világ változásait lehetőségként használják, új vállalkozást nyissanak, új karriert próbálhassanak ki.
Segít tájékozódni, kritikusan gondolkodni - sorolta, úgy összegezve: abban hisznek, hogy az esélyteremtő a jó oktatás.

A Momentum által megvalósítandó oktatásközpontú kormányzás pilléreként beszélt arról, hogy a közoktatásra fordított forrásokat a GDP 4,5 százalékáról 7 százalékára kell emelni. Ennek egy részét a pedagógusok béremelésére kell fordítani, a tanároknak meg kell kapniuk a diplomás minimálbér 100 százalékát - tette hozzá.

Az államnak egy dolga van, hogy megszabja a minimum kimeneti követelményeket, és nem kellene beleszólnia abba, hogy az iskolák ezt hogyan érik el. A magas szintű önállóság akkor elvárható, ha az állam azt is biztosítja, hogy jól képzett és motivált pedagógusok legyenek - mondta az EP-képviselő.

Az uniós források kifizetéséért cserébe oktatási reform

Donáth Anna közölte: azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy szabja az uniós források kifizetésének feltételül az oktatási reformot. A magyar oktatás válsága olyan súlyos, hogy veszélyezteti a diákok oktatáshoz való jogát - mondta, jelezve, kezdeményezésük támogatására aláírásgyűjtést indítottak.

A státusztörvény önmagában jogállamisági kérdéseket vet fel, de azt egy "tollvonással" vissza lehetne vonni - jelentette ki.

L. Ritók: "Iszonyat különbségek vannak az iskolák között"

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és szakmai vezetője szerint a jövő iskolájának a gyermek fizikai felkészítéséről, a kreativitásról és a szociális készségekről kell szólnia. Hozzátette, az oktatásban "iszonyat" különbségek vannak az iskolák között, szakemberhiány van és az elmúlt 12 évben az oktatási szegregáció "elszabadult".

A társadalmi leszakadás problémájának megoldásához egyebek mellett reális helyzetelemzés, esélykiegyenlítő oktatás, a lakhatási szegénység csökkentése, a pénzügyi tudatosság fejlesztése kell. Komplex problémakezelésre és hosszú távú stratégiára is szükség van a valós politikai szándék mellett - mondta.

Pilz: "A pedagógusok túlélni akarják a rendszert"

Pilz Olivér tanár, a Tanítanék Mozgalom alapítója arról beszélt, hogyan érzik ma magukat a pedagógusok. Az oktatásnak a gyerekekről kell szólnia, a pedagógusoknak másodlagosnak kell lenniük - mondta, hozzátéve, elveszett a pedagógusok egy generációja is, mert feladták, megúszni, vagy túlélni akarják a rendszert.

Azt mondta, a helyzet csak súlyosabb lesz, mert nincsenek fiatalok, nem lesz, aki megújítsa a rendszert.

Elmondta, a pedagógusok ma fenyegetve, kizsigerelve, túlterhelve érzik magukat, rabszolgának, átlagéletkoruk több mint 50 év. A megaláztatást azért érzik, mert állandóan változik a jogszabályi környezet, a vezetők, a tananyag és tankönyvek - tette hozzá. Szerinte teljes a bizalomvesztésük az oktatás irányítói felé.

Forrás: MTI 2023. június 23.
Kezdőfotó: Getty Images

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás