Iskola

A tanárok béremelése csak az Orbán-kormányon múlik - Ujhelyi István szerint

Ujhelyi István EP-képviselő írásbeli kérdéssel fordult Nicolas Schmit foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztoshoz, hogy megtudja, elérhetőek-e Magyarország számára a pedagógusok béremeléséhez szükséges uniós pénzek.

Ujhelyi szerint a válaszból kiderült: ezek a pénzek egy olyan operatív programon belül vannak, amit a forrásfelfüggesztések nem érintenek.

Régóta hülyíti a kormány a magyar embereket azzal, hogy nem tudják végrehajtani a pedagógusok hosszú ideje beígért béremelését, mert „Brüsszel visszatartja az erre szánt uniós forrásokat”, illetve azért, mert a „baloldali ellenzéki EP-képviselők minden eszközzel akadályozzák” a tanárok fizetésének uniós pénzből történő megemelését - írta Ujhelyi István EP-képviselő.

A politikus kérdést tett fel ezzel kapcsolatban Nicolas Schmit foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztosnak, aki a napokban hivatalosan is megerősítette:

"A pedagógusok béremelésére szánt uniós pénzek most is elérhetőek, azok mielőbbi felhasználása kizárólag a magyar kormányon múlik".

Az EP-képviselő azt írta, a kormány hazudik, mikor azt állítja, a jogállamisági problémák miatt visszatartott pénzre lenne szükség az emeléshez. Schmidt a képviselő kérdésére azt is írta:

"A pedagógusok béremelésére szánt pénzt a kormány az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Pluszból finanszírozná, amelyre a forrásokat az Európai Szociális Alap Pluszból hívnák le. Az említett operatív programot a forrásfelfüggesztések nem érintik.

Forrás: hvg.hu, index.hu
Fotó: Gettyimages

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás