Iskola

"Bár látszatra minden rendben van, kritikus mértékű a pedagógushiány"

Kritikus mértékű a pedagógushiány a közoktatásban, az intézményvezetők nyilatkozata szerint jelenleg csaknem 16 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből - hangsúlyozta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a PSZ tanévnyitó sajtótájékoztatóján, csütörtökön Budapesten.

A figyelemfelhívásként szirénaszóval kezdődő eseményen az érdekképviselet vezetője rámutatott, a következő öt évben várhatóan mintegy 22 ezer főállású pedagógussal lesz kevesebb. "Ez akkora tőrdöfés, amit egy rendszer sem tud túlélni" - fogalmazott, megjegyezve: a fenti adatokat a kormány is ismeri, ennek ellenére az oktatásirányítás "dicshimnuszt zeng" a pedagóguspályára készülő felvételizők létszámáról.

Totyik Tamás azt mondta, hogy bár "látszatra minden rendben van", a PSZ megítélése szerint 12 ezerre tehető a nyugdíjas visszafoglalkoztatottak száma, számos intézményben pedig képesítés nélküli alkalmazottakkal "fedik el a hiányt".

    Szeretném megkérdezni, hogy egy 79 éves matematika tanár vajon hogyan viszonyul az alfa-generáció gyerekeihez, és a 76 éves óvodapedagógus hogy hajol le a négyéveshez"

 - fogalmazott az elnök. Hozzátette: adataik szerint minden ötödik általános iskolában képesítés nélküli pedagógus tanít és minden harmadik általános iskolában van olyan pedagógus, aki nem a szakjának megfelelő tantárgyat oktatja.

Rámutatott arra is, hogy az intézményekben átlagosan 15 százalékkal kevesebb órát tartanak meg, mint amennyit a hivatalos órakeret előír, részben az alulfinanszírozás, részben pedig a szakemberhiány miatt.

"A nyolcadikos tanulók 40 százaléka funkcionális analfabéta"

Totyik Tamás kitért arra, hogy a legutóbbi országos kompetenciamérés eredménye szerint a nyolcadikos tanulók 40 százaléka funkcionális analfabéta. Szerinte "vészforgatókönyvre lenne szükség, hogy ez a katasztrofális eredmény még egyszer ne forduljon elő".

Idén 72 leendő kémiatanárt vettek fel

Beszámolt továbbá arról is, hogy a pedagógusok átlagkeresete jelenleg csak 58 százalékát teszi ki a diplomás átlagbérnek. A szakszervezet álláspontja szerint, ha a kormány törvénybe foglalná a pedagógusok béremelését és teljesítené a Brüsszel által szabott feltételeket, a tanárok bére emelkedhetne - magyarázta.

Tóth Tünde, a PSZ alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a szakemberhiány a természettudományos tárgyak esetében a legszembetűnőbb. Hozzátette: a statisztikák szerint csak minden ötödik felvételt nyert pedagógushallgató marad hosszú távon a pályán. Példaként említette, hogy az idei felsőoktatási felvételin 72 leendő kémiatanárt vettek fel, ami - szerinte - a valóságban legfeljebb egy tucat ténylegesen pályára lépő, új munkatársat fog jelenteni.

A PSZ évek óta kongatja a vészharangot

"Sürgősen érdemi lépéseket kell tenni, s ha erre nem képes az oktatásirányítás, akkor be kell látni, hogy alkalmatlanok a feladatuk ellátására" - jelentette ki Tóth Tünde, közölve azt is, hogy a PSZ közösségi médiakampányt indít Mondd el hat szóban a problémádat! címmel. A jövő hétfőn induló kampányban szülők, diákok és pedagógusok közoktatásban szerzett tapasztalatait várják - mondta.

Gosztonyi Gábor, a PSZ másik alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a szakszervezet évek óta kongatja a vészharangot, ám a kormány "a füle botját se mozdítja". Jelezte azt is, hogy a következő időszakban a PSZ részt fog venni minden akcióban és megmozduláson, amelyek a közoktatás és a pedagógusok helyzetére hívják fel a figyelmet.

Forrás: MTI
Fotó: Getty Images

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás